Csaknem megtelt délután négyre a Papp László Budapest Sportaréna, amikor a dzsúdó-világbajnokság utolsó egyéni döntőit rendezték. Bár a mongol és a japán szurkolók száma sem volt csekély, az eddigi legnagyobb érdeklődés főként a nap első felében magabiztosan elődöntőbe jutó Bor Barnának (+100 kg) szólt, aki Csoknyai László és Tóth Krisztián ötödik helye után ismét esélyes volt arra, hogy érmet szerezzen.
Hangorkán fogadta a 30 éves paksi sportoló bevonulását. Ellenfele a brazil David Moura volt, aki bár Grand Slam- és Grand Prix-versenyt is nyert idén, verhető ellenfélnek tűnt. Ám a meccs állóharcot hozott, a bal lábán kötéssel tatamira lépő Bor nem tudott akciózni, s végül egy belsőcombdobással ippont dobott rajta Moura – honfitársunk fájdalmas arccal terült el. Ha nyer, a 105 mérkőzés óta veretlen nagyágyú, a francia Teddy Riner ellen döntőzhetett volna.
Bor Barna szomorúan és megállás nélkül robogott végig az interjúzónán, de tudta: ha nyer a súlycsoport másik brazilja, Rafael Silva ellen, a dobogó még meglehet. És jó előjelnek tűnt, hogy a 2013-as hazai Eb-n sikerült megszereznie a bronzérmet (akkor a vigaszágról küzdötte vissza magát).
A kétszeres olimpiai bronzérmessel rendkívül izgalmas küzdelmet vívtak, az elején a több mint negyven kilóval nehezebb (128 kontra 170 kg) brazil dominált, de aztán fokozatosan átvette az irányítást Bor, s két akcióval is operált, de ezek nem értek pontot. Sőt, a másodikat tiltott fogás miatt szabálytalannak értékelték, s mivel ekkor már a négyperces rendes játékidő utáni aranypontnál jártunk, az emiatt kapott intés döntött is a brazil javára.
„Megmondom őszintén, egy hazai rendezésű világbajnokságon nem nyúltam volna bele a meccsbe.
Tudom, a szabály az szabály, de azért a véleményemet megmondhatom” – nyilatkozta a közönség által így is hosszasan tapsolt honfitársunk az interjúzónában.
Elmondta még, hogy az elődöntőbe jutáskor megsérült bokája miatt nem tudta magát százszázalékosan odatenni, bár állítása szerint ezt az érmet fájós lábbal is behúzhatta volna. Hozzátette: hatalmas élmény volt számára ennyi ember előtt küzdeni. Ugyanakkor beismerte, pár nappal ezelőtt aláírta volna az ötödik helyet.