Amint arra a Formula–1-et korábban teljhatalmúként irányító Bernie Ecclestone brazíliai kávéültetvényéről nyilatkozva az Auto Bildnek is rámutatott: minden a pénzről szól – ha valaki, ő aztán tudja! –, egyik fél sem tudott úgy kijönni a helyzetből, hogy ne veszítsen nagyot az üzleten, éppen ezért senki sem akarta magára vállalni a döntés ódiumát.
Nem csak az Ausztrál Nagydíj maradt el, hiszen eldőlt, hogy a hétvégén Bahreinben, két hét múlva pedig Vietnamban sem lesz futam. Hanoiban először rendeztek volna F1-es versenyt. A Formula–1 irányítói a FIA-val közösen abban reménykednek, hogy a világbajnokság idei szezonja május végén vagy legkésőbb június elején Európában elkezdődhet. Ross Brawn, a száguldó cirkusz sportszakmai igazgatója szerint pedig az augusztus 2-i Magyar Nagydíj után az eredetileg nyári szünetnek tervezett háromhetes szünetben pótolhatnának néhány elmaradt versenyt.
– Ott több hétvége is adódik, amelyeken versenyezhetünk. Úgy vélem, így egészen normális versenynaptárat állíthatunk össze a szezon hátralévő részére – fogalmazott Ross Brawn.
Az eredeti versenynaptár szerint május 3-án lenne a Holland, 10-én a Spanyol, 24-én a Monacói Nagydíj, de alighanem most sokan azt is aláírnák, ha június 7-én Azerbajdzsánban biztosan meg lehetne rendezni a bakui futamot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!