Legnagyobb dobásunk az olimpiákon – Sokkolta a mezőnyt

A magyar sport 177 olimpiai aranyérme közül alighanem az övé kívánkozik az első helyre, ha azt nézzük, hogy a verseny előtt még okkal bizakodó ellenfelek milyen gyorsan döbbentek rá: itt bizony fikarcnyi esélyük sincs a győzelemre. Hogyan is lehetett volna, amikor az 1976-os montreali olimpia atlétikai versenyein a gerelyhajítás döntőjében Németh Miklós rögtön az első sorozatban 94,58 méteres világcsúcsot ér el, éppen fél métert javítva a korábbi rekordon? A sokkot kapott mezőnyből végül az ezüstérmes is hat és fél méterrel maradt el versenyzőnktől, s az megfellebbezhetetlen, hogy az olimpiá­kon méterben, centiben mérve mindenképpen az övé minden idők legnagyobb magyar dobása.

A családban megvan az utánpótlás

– Kanyarodjunk vissza a gerelyhajításhoz. Huszonegy évesen már kijutott az 1968-as mexikóvárosi olimpiára, ahol a selejtezőben ragadt. Ezt hogyan élte meg?

– Rosszul, mert az 1967-es esztendőt már a második helyen zártam a világranglistán. Az év első felében 87,20 métert dobtam, ezzel sokáig első voltam, és utána csak a szovjet Luzisz dobott nagyobbat nálam. Ám már a TFSE versenyzőjeként, amikor már Koltai Jenő volt az edzőm, az olimpiához közeledve megsérültem. A combközelítő izmaimmal lettek gondjaim, volt szakadásom is, és ezek a problémák hét éven át kísértettek. Mindez kihatott a technikámra is, hiszen megváltozott a mozgásom, minden összegubancolódott, és csak 1974-ben jöttem vissza arra a szintre, amelyen korábban voltam. Így az 1972-es müncheni olimpián is be kellett érnem a hetedik hellyel. München után aztán visszavonult Kulcsár Gergely, aki az olimpiákon egy ezüstöt és két bronzot szerzett, és egymásra találtunk, vele folytattam a munkát.

– Montrealban duplán is nyomhatta a teher a vállát. Sehogyan sem akartak gyűlni a magyar aranyak – a végére is csak négy jött össze –, a favorit úszók csúnyán leszerepeltek. A gerelyhajítás magyar számnak ígérkezett, ám a világranglistán ugyancsak elöl jegyzett Paragi Ferenc és Boros Sándor elvérzett a selejtezőben. Hogyan várta a döntőt?

– Sajnáltam a két fiút, nekik is ott lett volna a helyük, de igyekeztem magamra koncentrálni. Tudtam, hogy jó formában vagyok, és éreztem, hogy most végre kijöhet a lépés, kiteljesedhet a pályafutásom. Az olimpia előtt a világranglistát a finn Hovinen kilencven méter fölötti eredménnyel vezette; én nem sokkal a kiutazás előtt itthon 89,50 körül dobtam, ezzel a második, harmadik helyen álltam, de győzni mentem.

– Azt azért biztosan nem gondolta, hogy elsőre 94,58 méteres világcsúcsot dob.

– Amikor repült a gerely, éreztem, hogy nagy dobás lesz, de nem hittem, hogy ilyen nagy. Azt se mondom, hogy világcsúcsot vártam magamtól, kilencven méter fölötti eredményt azonban igen. S amikor kiírták az eredményt, tudatosult bennem, hogy elértem azt, amiért több mint húsz éven át dolgoztam.

– Azt a bizonyos gerelyt, amivel a világcsúcsot dobta, hazahozta Montrealból?

– Nem, az nincs nálam. Úgy tudom, hogy a döntő magyar származású, Kanadában letelepedett versenybírója, Gemmer György szerezte meg, aki még itthon Gergely évfolyamtársa volt, az olimpián pedig a szereket hitelesítette.

A családban megvan az utánpótlás

– A versenyzői pályafutását keretbe foglalva ejtsünk szót az 1980-as moszkvai olimpiáról is, ahol nem volt szerencséje.

– Három héttel a verseny előtt a vádlimban elszakadt egy izom, ezzel elszállt az esélyem az éremre, nyolcadik lettem. Harminchárom évesen, olimpiai bajnokként azonban el tudtam fogadni, hogy így alakult.

– Az igaz, hogy a döntő alatt a stadionban a szovjetek úgy nyitották és zárták a maratoni kaput, hogy a hazai versenyzőknek kedvező szélviszonyokat teremtsenek?

– Nem, ez csak legenda.

– Visszavonulás után sem szakadt el a gerelyhajítástól, hiszen segítette a háromszoros olimpiai bajnok cseh Jan Železný felkészülését, és dolgozott a britek olimpiai bajnokával, Tessa Sandersonnal is. Igazából azonban a saját fejlesztésű gerelyeivel került a híradásokba, és sokat kellett hadakoznia, hogy hitelesítsék a szereit. Hasonlíthatjuk mindezt a Formula–1 technológiai háborúihoz?

– Tulajdonképpen igen. Az 1980-as évek végén megalkottunk egy két irányban púposodó testet, ami a szabályok adta keretek között megközelítette az optimális gerely formáját. Az akkori szocialista viszonyok közepette, technológiai háttér és megfelelő gépesítés híján nagyon nagy dolog volt, amit véghezvittünk. De mivel eltértünk az addigi gyakorlattól, hiába volt szabályos a gerelyünk, mégis rengeteg támadásnak lettünk kitéve. Végül azonban bebizonyosodott, hogy mi járunk a helyes úton. A cégünk ma is működik, az olimpiákon a nőknél 1992 óta az általunk gyártott gerelyekkel nyernek, de a legutóbbi, riói olimpián például a férfiak versenyében is ez volt a helyzet. Szóval élünk és virulunk.

– Ez megállja a helyét a Németh-Gerely Atlétikai Club Sportegyesületre is? Ami igazi kuriózum: a felesége, Némethné Teér Judit az elnök, ön a szakosztályvezető, a három versenyző pedig a gyermekeik.

– Nagy élmény pallérozni őket. Miklós tizenhat, Márton tizennégy, Mimi tizenkét éves, mindhárman versenyeznek, a fiúk dobószámokban, és nagy örömüket lelik benne. S a korcsoportjaikban már értek el szép eredményeket. A feleségemmel mondtuk nekik, hogy nem kötelező olimpiát nyerniük, de látjuk, hogy a tűz azért megvan bennük.

– Mikinek tetszik a gerely?

– Érdekes, hogy neki inkább a diszkosz tetszik. Ezt azonban egyáltalán nem élem meg személyes kudarcként.