Felszeletelt kalap, törött kar és a csodálatos vb-ezüst

A Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet, az Origo és a Magyar Kézilabda-szövetség közös játéka a Kézisek kézise újabb fejezetében a nyolcvanas évek második felét idézi meg. Ekkor érte el a férfiválogatott az eddigi legszebb eredményét: ezüstérmet nyert az 1986-os világbajnokságon, majd 1936 és 1980 után 1988-ban ismét negyedik lett az olimpián.

Két év múlva Szöulban, az olimpián is elfogadtunk volna hasonló leosztást. Csakhogy kezdésnek becsúszott egy-egy vereség Dél-Korea és Csehszlovákia ellen. A folytatásban Mocsai nagyot húzott: Japán ellen Kovács Péter posztján Marosi Lászlót játszatta, a Züminek szólított – eredendően – balszélső 11 gólt szerzett, majd a spanyolok elleni fiesztán (26-16) nyolcat. Az NDK-t Hoffmann öt másodperccel a vége előtt bemutatott kapusbravúrjával győztük le. Így a mieinkkel együtt három csapat is hat ponttal zárt a csoportban. Az úgynevezett 25 százalékos szabály alapján döntötték el a sorrendet: a csoporttársak eredményei közül csak azon csapatokét vették figyelembe, amelyek a megszerezhető pontok legalább 25 százalékát begyűjtötték, és ez nekünk kedvezett.

A harmadik helyért megint a jug­o­­szlávok­kal kerültünk össze, tizenkét perccel a vége előtt még döntetlen volt az állás, innen kaptunk ki 27-23-ra, s lettünk 1936 és 1980 után harmadszor is negyedikek.

Mocsai 1989 júliusában hagyta ott a válogatottat, helyét Csík János vette át. Nem volt irigylésre méltó helyzetben: a szövetség nem tudott megállapodni a Bundesligában szereplő Kovács Péter és az Olaszországban játszó Kovács Mihály klubjával, hogy elengedjék őket a csehszlovákiai világbajnokságra. Végül a balátlövő kihagyta a tornát, az irányító pedig méltatlan módon ingázott a világbajnokság idején Csehszlovákia és Olaszország között. Az 1990-es keretben Hoffmann, Bíró, Iváncsik, Gyurka, Bordás, Kovács Mihály és Marosi maradt meg a vb-ezüstérmesek közül. Csehszlovákiában négy győzelemmel (Franciaország, Algéria, Koreai Köztársaság, Románia) és egy vereséggel (Svédország) álltunk, amikor még volt esélyünk a bronzéremre. Ehhez két feltételnek kellett volna teljesülnie: legyőzzük a házigazdát, és kiszurkoljuk, hogy a már biztosan csoportelső svédek lega­lább egy pontot elcsípjenek a románok ellen. Kettőből nulla lett: mi ikszeltünk, a svédek eggyel kikaptak a románoktól. Érem helyett az ötödik helyre maradt esélyünk – de tényleg csak maradt.

Marosi László olykor több poszton is megvillantotta a tudását
Fotó: MTI/Németh Ferenc

A spanyolok 23-19-re nyertek. A célt teljesítette a Csík-csapat, a hatodik helynek köszönhetően kiharcolta a részvételt az 1992-es barcelonai olimpiára.

A Honvéd 1982-es BEK-győzelme után az évtized második felének magyar kupasikerét a Rába ETO aratta 1986-ban az IHF-kupában. (Európai szövetség még nem lévén, az EHF helyett az IHF serlegéért zajlott a vetélkedés.) A zömmel lokálpatrióta játékosokra (a klasszis jobbszélső, Iváncsik Mihály mellett többek között Csicsai Ottó, Balogh Imre, Vura József) építő győriek a török Simtel, a svájci Basel, a szlovákiai Eperjes, a szerb Proleter elleni győzelmekkel masíroztak az Alicante elleni fináléig. A Joósz Attila, Szaló Tibor edzőkettős vezette csapat otthon hattal nyert (23-17), idegenben megőrzött két gólt az előnyéből, és megnyerte az IHF-kupát. A siker értékét növeli, hogy az 1985-ben térdszalagszakadást szenvedett Vura (Görbicz Anita későbbi edzője) sérülés miatt egy mérkőzést sem játszhatott a sorozatban.