Szalai Attila gólja
Egy hete beszámoltunk róla, hogy Nagy Ádámot, az angol másodosztályú Bristol City légiósát le kellett cserélni, mert egy játékostársa véletlenül közelről fejbe rúgta a labdával. Nagyot néhány napig kórházban tartották megfigyelésen, és a hétvégén még nem térhetett vissza pályára, a Bristol nélküle verte meg idegenben 3-0-ra a Birminghem Cityt.
Fordulatos hétvégéje volt a Bundesliga magyar futballistáinak. A kiesés ellen harcoló Mainz, Szalai Ádámmal a kezdőben, a Sallai Rolandot is bevető Freiburgot fogadta. Előbbit az 58., utóbbit a 72. percben cserélték le, így mindketten már kívülről látták, hogy a Mainz a hajrában megszerezte a győztes gólt. Szalai Ádám csapata ezzel a három ponttal előrelépett a kieső helyről az osztályozósra, és aligha számított rá, hogy ez a helyzet a kárára még változhat ezen a hétvégén. Így volt ezzel a Dárdai Pál vezette Hertha is, amely a papírformának megfelelően kikapott Dortmundban, de még „megúszós” pozícióban várta a vasárnapi játéknapot. Akkor azonban a Bielefeld nyerni tudott a Bajnokok Ligája-indulásért harcoló Leverkusen otthonában, amivel kieső helyre tolta vissza a Mainzot, és osztályozósra a berlinieket. Az RB Leipzig vasárnap hiába vezetett 1-0-ra a Frankfurt ellen, a vendégek kiegyenlítettek, így a Gulácsi Péterrel a kapuban, Willi Orbánnal a védelemben játszó lipcseiek maradtak másodikok, de már négy pont a hátrányuk a Bayern München mögött.
Két magyar futballista is csak időhúzó csere volt, Lang Ádám a ciprusi Omonia Nicosiába a 96., Szőke Adrián a holland Heraclesbe a 95. percben állt be, a csapataik egyaránt idegenben nyertek 2-1-re az AEL Limasszol, illetve a Den Haag ellen. Horvátországban az Osijek 4-0-ra nyert a Sibenik stadionjában, az első gólt Kleinheisler László szerezte, aki 81 percet töltött a pályán. A magyar középpályás nagyon szép gólt tekert az ötös bal sarka elől a kapu bal alsó sarkába a mérkőzés elején, Gyurcsó Ádám viszont csak a kispadon örülhetett a szép sikernek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!