Nyitva vagyunk

Egy hazai futballmeccs hangulatához hozzátartozik, hogy olykor egy-egy borízű hang is beszűrődjön a zajmikrofonba.

Új világ köszöntött ránk, és bizony olyan hosszú volt a mögöttünk hagyott időszak, hogy még ízlelgetünk kell, valójában csak a régi életünket kapjuk vissza végre apránként. A négymilliós oltásszám elérésével lassan visszakerülünk a megszokott kerékvágásba az élet minden területén, így például újra járhatunk sportrendezvényekre is.

A 32. bajnoki címét már már bő egy héttel korábban bebiztosító Ferencváros labdarúgócsapata legutóbb tavaly november 8-án játszott nézők előtt, mit tesz a sors, akkor is Mezőkövesdet fogadta a Groupama Arénában, mint most szombaton. Ez a meccs pedig nem csak azért volt különleges, mert újra szurkolók foglalták el a lelátókat – 3627-en –, vagy azért, mert a kezdő sípszó előtt a vendégek díszsorfallal tisztelegtek a bajnokcsapatnak. Azért is, mert a zöld-fehérek tovább szaladtak a lelátó azon részéhez, ahol ők tapsolták meg a járvány elleni harcban részt vevő egészségügyi és rendfenntartási dolgozókat, akiket Facebook-videóüzenetében Kubatov Gábor, az FTC elnöke hívott meg.

Szép gesztus volt ez azok felé, akiknek oroszlánrészük van abban, hogy újra élet költözik a stadionokba, a sportcsarnokokba, és még a televíziós közvetítéseket is más szemmel nézhetjük, más füllel hallgathatjuk. Még egy BL-találkozó is nyomasztó volt az üres stadionban, ahol csak a labda tompa puffanása és a játékosok kurjantásai jelentették a „hangulatot”. Akadtak persze olyan meccsek, amelyeken ügyes hangtechnikusok igyekeztek orvosolni a problémát. Ha a házigazda gólt szerzett, az alapzaj ovációba ment át, ha felrúgták a hazai játékost, füttyszót kevertek be. Az NB I-es mérkőzéseken is megkaptuk ezt a konzervet, ám lássuk be, egy hamisítatlan hazai futballmeccs hangulatához az is hozzátartozik, hogy olykor egy-egy borízű hang is beszűrődjön a pályaszéli zajmikrofonba.

Megszenvedték ezt az időszakot valamennyi látványsportág reprezentánsai is, akik mégiscsak közönségnek játszanak. Már meg nem mondom, melyik futballmeccsen, de megesett, hogy a gólszerző az üres lelátó felé rohanva rázta az ökleit, mi sem adta volna vissza jobban a cifra nyomorúságunkat.

Ahol a hét végén voltak szurkolók – mert nem mindenhol voltak, több helyen elővigyázatosságból egyelőre maradtak a zárt kapuk –, ott mindenhol kiemelték a játékosok, szakvezetők, milyen sokat jelentett ez számukra. Szóval végre nyitva vagyunk, és ne becsüljük le a nyitás gazdaságélénkítő hatását sem a pályák körül: a szotyolaárulás újra megbecsült munka lesz.