– Rettentően csalódottak vagyunk – kezdte a döntő értékelését Gareth Southgate. – A játékosok minden elismerést megérdemelnek, mindent megtettek, ami tőlük telt. Ez ma is így volt. Egy ideig jól játszottunk, de keveset birtokoltuk a labdát, ez főleg a második félidő elejére volt igaz. A játékosok azonban nem vádolhatják magukat, öröm volt velük együtt dolgozni, és hosszú ideje nem látott magasságokba értek el. Ettől függetlenül most fájdalmas percek várnak ránk az öltözőben. Néhány nap múlva talán tudunk majd beszélni pozitívumokról is, de most elmondhatatlan a fájdalmunk. Még egy különleges estét akartunk okozni a nemzetünknek, elhódítani az első Európa-bajnoki trófeánkat, de nem tudtuk ezt megvalósítani – sajnálkozott az angol szövetségi kapitány.
Southgate a kritikusok lábai elé vetette magát a döntő után
Anglia labdarúgó-válogatottja sem tudta megszakítani Olaszország elképesztő veretlenségi sorozatát, amely a vasárnapi Európa-bajnoki döntő megnyerését követően immár 34 mérkőzésre bővült. Gareth Southgate angol szövetségi kapitány fiatal játékosai helyett magára vállalta a felelősséget a tizenegyesekkel elveszített találkozó után, míg a csapatkapitány Harry Kane úgy véli, társaival egész pályafutásuk során fájlalni fogják az elszalasztott lehetőséget. Az olaszok vezére, Giorgio Chiellini viszont érthető módon a fellegekben jár, elmondása szerint már május óta valami mágikus dolgot érzett a levegőben.

A szakvezetőt többször is kritizálta a szigetországi sajtó az Európa-bajnokság során, és alighanem ez a tizenegyesekkel elveszített finálé után sem lesz másképp. Southgate megkérdőjelezhető döntéseket hozott a büntetőpárbaj előtt, három fiatal tanítványát, a 23 éves Marcus Rashfordot, a 21 éves Jadon Sanchót és a 19 esztendős Bukayo Sakát is nevezte a rúgók közé. Mindhárman hibáztak, így Anglia az 1-1-es döntetlent követően tizenegyesekkel 3-2-re veszített.

Fotó: EPA/Laurence Griffiths
– Ez rajtam múlott. Én döntöttem el, hogy kik rúgják a tizenegyeseket az alapján, amit az edzéseken láttam tőlük. Most senkit sem hagyunk magára. Korábban együtt nyertünk, és csapatként mindannyiunk lelkén szárad, hogy ma nem tudtunk győzni. A tizenegyespárbaj rúgóiról én döntöttem, az az én saram.
Harry Kane a maga tizenegyesét értékesítette, de ő sem hárította a hibázó társaira a felelősséget.
– Rendkívül büszkék lehetünk arra, amit elértünk. Győztesek vagyunk, nyerni akartunk, szóval ez még fájni fog egy ideig, sőt feltehetően az egész karrierünk során, de ilyen a futball. Az oroszországi világbajnokság óta sokat léptünk előre, ez az Eb-n is megmutatkozott – vélekedett a csapatkapitány. – A fiúk mindent beleadtak. A legrosszabb érzés a világon, amikor büntetőkkel veszít az ember. De mondtam a srácoknak, hogy emeljék magasra a fejüket, fantasztikus torna van mögöttünk. Bárki kihagyhat egy tizenegyest, de együtt győzünk, együtt veszítünk. Tanulni fogunk belőle, és még motiváltabbak leszünk a jövő évi világbajnokság előtt – tette hozzá a csatár.

Fotó: MTI/EPA/Michael Regan
Ami az angol oldalon bánat, az az olaszon öröm. Roberto Mancini az egekig dicsérte a tanítványait a fényes siker elérését követően.
– Lehetetlen volt elképzelni, hogy sikerülhet, de a srácok fantasztikusak voltak. Nem lehet szavakkal jellemezni őket, egy csodálatos csapatról van szó – fogalmazott a Sky Italia kérdésére az olasz szövetségi kapitány. – Nem volt egy könnyű meccs, sőt, egyre nehezebb lett, de végül dominálni kezdtünk. Ha tizenegyesekre kerül sor, szükség van némi szerencsére is, kicsit sajnálom is az angolokat, de boldog vagyok az olaszok miatt.
Természetesen nem csak Mancini örömködött, Giorgio Chiellini csapatkapitány is a fellegekben járt.
– Én úgy látom, hogy megérdemelten nyertünk. Valami mágikus dolgot éreztünk a levegőben már május eleje óta, többször is beszéltünk róla. Köszönet jár mindenkinek, aki ehhez a csapathoz tartozott az elmúlt három év során, és azoknak a játékosoknak ajánljuk ezt a győzelmet, akik otthonról figyeltek minket – utalt többek közt a negyeddöntőben megsérült Leonardo Spinazzolára a veterán védő.

Fotó: EPA/John Sibley
– A kulcs mindig az, hogy élvezettel futballozzon az ember. Most irányítani akartuk a meccset, birtokolni a labdát, és annak ellenére, hogy két perc után már behúztak nekünk egyet, a mérkőzés hátralévő részében domináltunk, és minden áron nyerni akartunk. Mindannyian nagyon boldogok vagyunk, alig várjuk, hogy holnap az olaszokkal ünnepelhessünk – lelkendezett az olaszok vezére.
Olaszország–Anglia 1-1 (0-1, 1-1, 1-1, 1-1) – tizenegyesekkel 3-2
Gólszerző: Bonucci (67.), illetve Shaw (2.)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kanada elpáholta a magyar jégkorong-válogatottat a zsúfolt MVM Dome-ban
Az elején meg voltunk illetődve, ez a rész elfogadhatatlan volt – mondta a találkozó után Majoross Gergely szövetségi kapitány.

A Barcelona alapembere a turistaosztályon érkezett meg a BL-elődöntőre! + videó
A sérült Jules Koundé nincs a katalánok keretében, de nem hagyja ki az Inter elleni visszavágót.

Cristiano Ronaldo fia az apját is lekörözi? Van, amiben már előtte jár
Cristiano dos Santos egy nemzetközi tornán bizonyíthat.

Az UEFA-vezér kőkemény ítéletet mondott az olasz focihelyzetről
Aleksander Ceferin szerint nem csak beszélni kéne a stadionokról.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ilyen volt az idei matekérettségi a tanár szemével

Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Bekövetkezett, amitől mindenki rettegett Romániában: két milliárd euró is alig tudta megfékezni a folyamatot

Matek érettségi 2025: ezeket a feladatokat kell megoldaniuk a diákoknak

Kollár Kinga ismét felszólalt, ezúttal riogatott az Európai Parlamentben: Mindenki veszélyben van!

Liverpool: váratlan fejlemény a párizsi BL-balhé ügyében

Ez az első dolog, amit elfelejtesz – észrevétlenül kezdődik az Alzheimer-kór

Djokovics: közel a vég? Mélyebbre süllyedt, mint Federer vagy Nadal

Megszülte hűtlen gyermekét…

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Ha nem történik változás, Luke Littler visszavonulhat a dartstól
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kanada elpáholta a magyar jégkorong-válogatottat a zsúfolt MVM Dome-ban
Az elején meg voltunk illetődve, ez a rész elfogadhatatlan volt – mondta a találkozó után Majoross Gergely szövetségi kapitány.

A Barcelona alapembere a turistaosztályon érkezett meg a BL-elődöntőre! + videó
A sérült Jules Koundé nincs a katalánok keretében, de nem hagyja ki az Inter elleni visszavágót.

Cristiano Ronaldo fia az apját is lekörözi? Van, amiben már előtte jár
Cristiano dos Santos egy nemzetközi tornán bizonyíthat.

Az UEFA-vezér kőkemény ítéletet mondott az olasz focihelyzetről
Aleksander Ceferin szerint nem csak beszélni kéne a stadionokról.