A 37 éves Európa-bajnok hátvéd, Giorgio Chiellini szerdán éjszaka, a hosszabbítás után 4-2-re elveszített Olasz kupadöntő után árulta el újságíróknak, hogy távozik az együttestől. Az utolsó mérkőzését hétfőn a Lazio elleni bajnokin játszhatja a torinói közönség előtt, az utolsó meccse pedig Firenzében, a Fiorentina otthonában lesz majd. Érdekesség, hogy a tapasztalt védő utolsó klubja a Juve előtt a Fiorentina volt, a liláknál egy évet töltött kölcsönben a 2004–2005-ös szezonban.
Elhagyja a Juventust a csapat kapitánya
Évről évre felvetődött a távozásának a gondolata, hiszen Giorgio Chiellini már bőven túl van a harmincon, de a tapasztalatáról nem akart és nem is tudott egykönnyen lemondani a Juventus labdarúgócsapata. Hosszas alkudozás után végül a felek, főképp a futballista úgy döntött, hogy a nyáron más klubot keres magának. Sajtóhírek szerint a 37 éves védő az észak-amerikai labdarúgóligában, az MLS-ben köthet ki.

– Mindent megtettem a klubnál, amit tudtam. Remélem, marad utánam valami – mondta az Internazionale elleni finálét követően Chiellini. A tapasztalt védő 2005-től játszik a Juvénál; az Öreg Hölgynél kilenc bajnoki címet és öt Olasz Kupát nyert, kétszer jutott be a Bajnokok Ligája fináléjába. A belső védő eddig 559 hivatalos mérkőzésen lépett pályára a Juventusban, amivel Alessandro del Piero és Gianluigi Buffon után harmadik a klub örökranglistáján.
A pisai születésű, Livornóban nevelkedett futballista két hete jelentette be, hogy elköszön a válogatottól, búcsúmeccsét az argentinok ellen játssza majd június elsején a londoni Wembley Stadionban, ahol tavaly Eb-aranyat nyert a nemzeti együttessel. Azt ugyanakkor sem áprilisban, sem szerdán nem említette, hogy visszavonulna, és sajtóhírek szerint biztosan folytatja még karrierjét, méghozzá a tengerentúlon, az MLS-ben.
Borítókép: Chiellini még két meccset játszhat a Juve színeiben (Fotó: AFP)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kétszeri hosszabbításba torkollott a Veszprém és a Barcelona klub-vb-döntője
A magyar csapat címvédőként szerepelt az egyiptomi tornán.

Csúnyán lebőgött az El nagy esélyese, Bolláék is nagy pofont kaptak
A Ferencváros leendő ellenfeleinek sem termett sok babér a csütörtöki korai mérkőzéseken.

Fradi-bravúr Belgiumban, Varga ismét győzelemig fejelte a zöld-fehéreket
A zöld-fehérek ezzel a sikerrel és a 4 pontjukkal már a 11. helyre jöttek fel az El-tabellán.

Az Ultrabalaton váratlan rekordere a Spartathlonon is kiválóan teljesített
Mórocza Andrea a magyar nők közül elsőként teljesítette a távot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk