– Nagy buli volt?
– Voltam már nagyobban is, főleg játékosként, de azért boldogan megittunk néhány pohár italt. Vasárnap volt már egy hivatalos vacsoránk, ezt az összejövetelt a csapat és a stáb szervezte zárt körben, mert úgy érezzük, szép sikerek állnak a hátunk mögött.
– Nagy szó a téli első hely Kozármislenyben?
– A klub nem tartozik a legnagyobb nevek közé a magyar futballban, de nyolc évet már eltöltött az NB II-ben, tehát nem számít ismeretlennek sem. Tisztában vagyok vele, hogy ezt az őszi tizenhat győzelmet és négy döntetlent nem a Bajnokok Ligájában, hanem a magyar harmadosztályban értük el, de ez is nemzeti bajnokság, amelynek a három osztályában csak mi vagyunk veretlenek, amire büszkék lehetünk.
– Mitől ennyire jók?
– Azt tudni kell, hogy a keret a nyáron alig változott, mert nem jöttek be az igazolások. Az előző idényben ez a csapat csaknem harminc pontra végzett a bajnoki címtől, és az első benyomásaim azt súgták, nehéz munkát vállaltam. Fizikálisan felkészítettem a csapatot, de alapvető változást a filozófiában hoztam: ha gólt szerzünk, nem állunk vissza, mert én a támadó felfogású játékot szeretem. A veretlenség nem a véletlen műve. Az említett bulin a csapatkapitány úgy fogalmazott, hogy visszaadtam a hitüket és az önbizalmukat. Hozzáteszem, csinálhatnék bármit, jó labdarúgók nélkül nem mennék semmire sem, és nálunk jó futballisták játszanak.
– Nagyon lelkes, boldognak tűnik.
– Igen, így élem meg. A mögöttünk hagyott nyáron végre többször is megcsörrent a telefonom. Előtte Dabason is sikeresen dolgoztam, megnyertük a megyei bajnokságot, majd kétszer is bennmaradtunk a harmadosztályban, de Kozármislenyben azért más feltételek vannak. Nemrég olvastam valahol valakitől, hogy „dolgoztam csendben, a sikerek beszéljenek helyettem”, és ez most nagyon illik az én helyzetemre.
– Egy évtizede százharmincnyolc NB I-es mérkőzéssel a háta mögött nyilván nem úgy képzelte az edzői karrierjét, hogy egy harmadosztályú csapat sikere teszi boldoggá…
– Persze hogy nem. Fiatalon már felkapott edző lettem, hetente nyilatkoztam az újságoknak, mindig volt munkám, amelyért nem kellett kilincselnem, nem volt menedzserem, saját erőből ívelt felfelé a karrierem, és természetesen nem úgy terveztem, hogy most, tíz évvel később az említett meccsszám ugyanannyi marad.