– Rengeteg sztereotípia létezik az olaszokkal kapcsolatban. Mit gondol, illenek önre?
– Szerintem az olaszok sok tekintetben hasonlítanak a magyarokra. Szinte minden olasznak egyértelmű, mi a legfontosabb dolog az életben: a szeretettel teli család. A temperamentumunk is hasonló, bár itt vannak különbségek. A magyarok nyugodtabbak, mi néha kicsit ösztönösebbek vagyunk. Tudja, sok olasz él külföldön, aki azt gondolja, hogy ő a legjobb csak azért, mert olasz. Nagyon nem értek egyet ezzel a hozzáállással. Egész fiatal koromtól sokfelé jártam a világban, és úgy érzem, a más népek körében töltött idő nyitottabbá tesz, segít megérteni a különbözőségeinket.
– A család szeretete tényleg közös bennünk. Biztosan ismeri a magyar mondást: Isten, haza, család. Ön is ezt vallja?
– Igen. Lehet, hogy a családot tenném a második helyre, de tény, hogy bennünk a magyarokhoz hasonlóan erős a nemzeti érzés, a hazánkhoz, a népünkhöz való kötődés. Minden este, minden éjjel gondolok Istenre!
– Az első hely tehát Istené. Ezek szerint vallásos.
– Igen, a magam módján vallásos vagyok, ami, tudom, nem feltétlenül a hivatalosan elfogadott módja a vallásosságnak. Valószínűleg egy pap nem a legjobb véleménnyel lenne erről. Általában nem járok templomba, de amikor Telkiben együtt vagyunk a válogatottal, minden összetartás alatt elmegyünk közösen. Keveset értek az imából, amit a pap mond, de minden este, minden éjjel gondolok Istenre. (Isten nevét magyarul mondja – a szerk.)
–Az egyik idei mérkőzésen láttam, hogy ön is énekelte a magyar himnuszt. Ez azt jelenti, hogy jól halad a nyelvtanulással?
– Ó, ez csak annyit jelent, hogy sikerült megjegyeznem a himnusz szavait. De persze azért igyekszem tanulni. A himnusz éneklése számomra azt fejezi ki, hogy erősen kötődöm Magyarországhoz, hogy megtisztelem az országot, amely megadta nekem ezt a lehetőséget.
Mert Magyarország rengeteget adott nekem! Anélkül, amit az itt töltött tíz évben kaptam, valószínűleg valamelyik híd alatt élnék Olaszországban. Persze Budapesten is rengeteg híd van, de Olaszországban talán még több.
Nagyon hálás vagyok Magyarországnak és a magyaroknak! Persze tudom, mi is tettünk valamit a magyar labdarúgásért, hiszen a Honvéd az elmúlt harminc évben kétszer volt dobogós a magyar bajnokságban. Igen szerencsések voltunk – mint Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője. Na jó, talán nem annyira, mint Ancelotti! (Nevet) A válogatottal is értünk el sikereket. Úgy tudom, azon öt szövetségi kapitány között vagyok, akinek a legtöbb mérkőzés van a háta mögött. És tudom, hogy a magyaroknak kiemelten fontos a labdarúgás. Mindez büszkévé tesz. A magyar játékosok olyanok, mint mindenki ebben az országban: büszkék a magyarságukra.
A teljes interjút a Mandinder honlapján olvashatják.
