– A meccs előtt nem tudtam róla, hogy történelmi gólt lőhetek, és egyébként sem valószínű, hogy a mérkőzés hevében eszembe jutott volna. Csupán a csata másnapján mondták, hogy mérföldkövet jelentett. Boldog vagyok, hogy a sorozatban én szereztem a klub századik gólját – árulta el a Nemzeti Sportnak Traoré.
A mali támadónak az a célja, hogy megismételje tavalyi sikereit: a 2021/22-es idényben a moldáv Sheriff együttesével szerepelhetett a Bajnokok Ligája-főtáblán, gólt lőtt az Inter és a Sahtar Doneck ellen is.
– Három egyes vereség ide vagy oda, az Inter elleni gólomra vagyok a legbüszkébb, mégiscsak egy világhírű csapatnak lőttem. Pontosan emlékszem rá, a bal oldalról érkezett a labda szabadrúgásból az Inter kapuja elé, én pedig mindenkit megelőzve a bal felső sarokba fejeltem.
A csoportkör felé vezető úton az FTC következő ellenfele a szlovák bajnok Slovan Bratislava lesz. A két klub legutóbb harminc éve mérkőzött meg egymással az európai kupaporondon. A szlovákok akkor 4-1-es összesítéssel jutottak tovább, de a párharc nem erről, hanem a pozsonyi lelátón történtekről, a magyar szurkolók elleni rendőri brutalitásról maradt emlékezetes.
A Fradinál beszéltek róla, sőt, készítettek nekünk egy rövid videót, hogy ne csak halljuk, hanem lássuk is, mi történt anno Pozsonyban. Egymás közt is téma volt a Slovan elleni mérkőzés jelentősége, s abban egyetértettünk, a párharc egyik mérkőzése sem lesz könnyű – mondta Traoré.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!