Csoboth Kevin miatt újra klubot váltott a Fradi egy hónapja eladott támadója
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi
Csoboth Kevin kölcsönvétele miatt engedte el Adama Traorét a Genclerbirligi

A háromszoros bajnok csatár egy arab bajnokságban folytathatja pályafutását.

Robbie Keane kijelölte azt a nagy hiányzókkal teli harmincfős keretet, amellyel két meccset is játszik a következő napokban.

Traoréért bizony van is kereslet, hiszen Premier League-csapatok, skót, valamint osztrák élklub is ott van az érdeklődők között.

Egyik legértékesebb játékosát is elveszítheti a magyar bajnokcsapat.

A Fradi négy gólja és győzelme az AZ Alkmaar ellen az európai szövetséget is magával ragadta.

A mali válogatott csatár a The New Saints ellen mesterhármassal jelezte, lehet rá számítani.

Győztes csapatban mutatkozott be a BL-ben a Fradi tehetséges fiatalja, Tóth Alex.

A sokszoros válogatott ferencvárosi futballista bojkottálja a nemzeti csapatban való szereplését.

Fizikailag és lelkileg is jobban van a Fradi súlyos sérülés után visszatért futballistája.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.