Óriási érdeklődés előzte meg a Ferencváros és a Slovan Bratislava első mérkőzését a bajnokok Ligája selejtezőjőnek a 2. körében. Az összességében jó hangulatú mérkőzésen a Fradi nemigen boldogult a szlovákok védelmével, ám a második félidőben így is vezetést tudott szerezni. Mégis a vendégek örülhettek, mert öt perc alatt megfordították az eredményt, 2-1-re nyertek a Groupama Arénában. A Ferencváros így hátránnyal utazik a visszavágóra.
Egy lövés riasztott meg mindenkit a 3. percben, a vendégek szurkolói robbantottak egy petárdát, majd füstbe borították az egész szektort, és a gyújtogatásnak a rohamrendőrök bevonulása vetett véget. A pályán is a szlovákok kevertek bajt: Weiss 19 méteres szabadrúgását bravúrral védte Dibusz a jobb alsó sarok előtt, a kipattanó labdát pedig Medvedev az üresen tátongó kapu mellé lőtte… Nem késett sokáig a válasz, a 10. percben Zachariassen közelről a jobb kapufára fejelte Civic beadását. A kezdeti megilletődöttséget levetkőzve ekkor már a Fradi irányított, veszélyt azonban csak Tokmac 20 méteres, jobb felső sarok felé zúgó lövése jelentett, Chovan kapus bravúrral védett.
Fél óra telt el, amikor a szöglet elvégzéséhez készülő Barszegjant a lelátóról megdobálták, ő emiatt visszasétált a pályára, majd a játékosok között emiatt kialakult egy kisebb lökdösődés. A Slovan egyébként inkább védekezett – nagyon jól –, de az első félidő hajrájában már egyre többször eljutott a hazai kapu elé. Roppant nehéz volt áttörni ezt a jól szervezett védelmet, nem véletlen, hogy a Fradi csak egy-egy szabadrúgás utáni helyzettel vagy távoli lövésekkel tudott veszélyes lenni.
Fotó: Havran Zoltán
A második félidőt a ferencvárosi szurkolók pirotechnikai bemutatója előzte meg, Dibusz Dénes kiment a lelátó elé, és kérte a drukkereket, hagyják abba. Nem sokkal később már más dolga volt, de szerencséjére egy sebes szlovák kontra végén Weiss közeli lövése szögletre vágódott. A Ferencváros próbált hatékonyabban támadni, ám ezzel felkínálta az eleve ellentámadásokra spekuláló vendégek számára a lehetőséget, akik éltek is vele, igaz, komolyan nagy helyzet egyik oldalon sem alakult ki. Az 56. perc krónikája, hogy Adama Traoré helyére Stjepan Loncar állt be. A 70. percé pedig egy szép gól lett, összejött a vezetés a Fradinak: Laidouni a balösszekötő helyén, a tizenhatoson belül nagyszerűen passzolt a mellőle kilépő Tokmac elé, ő az alapvonal közeléből laposan középre adott, Boli átlépte a labdát, a mögötte érkező Kristoffer Zachariassen pedig közelről a hálóba lőtt – 1-0.
A középkezdés előtt a házigazdánál Bolit Xavier Mercier, Laidunit pedig Fortune Bassey váltotta. A 80. percben Carlos Ausqui állt be Tokmac helyére, és még ugyanebben a percben egyenlített a Slovan: egy bal oldali szabadrúgás után Barszegjan indítását az alapvonalról remekül tette vissza ballal Csakvetadze a levegőből, középen bántóan üresen marad Guram Kasia, aki két méterről a kapu közepébe fejelt – 1-1. És még nem volt vége, a 85. percben egy nagyon szép góllal meg is fordították az eredményt a vendégek: Barszegjan a jobb oldalon, a tizenhatos sarkánál csinált egy cselt, majd ballal a jobb felső sarokba csavarta a labdát, Dibusz hiába vetődött nagyot – 1-2.
Ment a Ferencváros a veszett fejsze nyele után, de nagyon görcsösen erőlködött, és szerencséje sem volt, mert a hosszabbításban Civic lövése a kapufáról kifelé vágódott. Így aztán a jövő héten nem előnnyel, hanem hátránnyal utazik a pozsonyi visszavágóra, innen nagyot kell javulnia a továbbjutásért.
Fotó: Havran Zoltán
Bajnokok Ligája, selejtezők, 2. kör, 1. mérkőzés: Ferencváros–Slovan Bratislava 1-2 (0-0), Groupama Aréna, 20 459 néző, jv.: De Burgos (spanyol). Gólszerző: Zachariassen (70.), illetve Kasia (80.), Barszegjan (85.), visszavágó július 27-én, 20.30 órakor Pozsonyban.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.