Kádár Tamás a téli átigazolási időszakban hét év után tért haza, ám az újpesti néhány hónap egyáltalán nem úgy alakult, ahogyan eltervezte: hamar a tartalékcsapat keretében találta magát. Az ötvenhétszeres válogatott védő az új idényben Pakson próbálja újra felépíteni magát.
A válogatott védő mindent megtesz klubjáért, ha engedik
Az ötvenhétszeres magyar válogatott labdarúgó, Kádár Tamás Pakson régi játékostársa, Waltner Róbert vezetésével próbálja újraépíteni karrierjét.
– A múlttal nem szeretnék különösebben foglalkozni, tisztelem annyira az Újpestet, hogy ne menjek bele a sárdobálásba – fogalmazott a Nemzeti Sportnak adott interjúban Kádár Tamás. – Egyvalamit azért leszögeznék: hiába gondolják jó néhányan, hogy balhés játékos vagyok, sosem voltam az! Nálam mindig a csapatérdek az első, mindent megteszek a klubomért – ha engedik. Pontosan tudom, mi történt Újpesten, a lelkiismeretem tiszta. Nem véletlen, hogy a nyáron újra az első csapattal edzhettem, sőt a vezetőedző jelezte a tulajdonosnak, szeretné, ha maradnék.Ez végül a meghiúsult tulajdonosváltás miatt sem valósulhatott meg, de ennek is a jó oldalát nézem: úgy vélem, a lehető legjobb helyre kerültem. Szimpatikus, hogy a csapatot kizárólag magyar futballisták alkotják, ráadásul jó futballisták.
A Paks mellett szólt a vezetőedző személye is. Waltner Róbert korábban, Zalaegerszegen csapattársa volt Kádárnak – most azért más lesz a kapcsolat dinamikája.
– Nemcsak a csapattársam volt, a szobatársam is. Eleinte nem kedveltük egymást, ugyanis az edzéseken gyakran összecsaptunk, rutinos támadóként nem esett jól neki, hogy egy fiatal védő időnként keményen szereli… A kapcsolatunk hamar megváltozott, barátok lettünk. Aztán különböző irányt vett a karrierünk, sokáig nem találkoztunk, az élet most úgy hozta, hogy újra együtt dolgozhatunk. Bevallom, kissé furcsa nekem, hogy Robi az edzőm, de idővel megszokom. A jó viszonyunk megmaradt, de arra nyilván mindketten ügyelünk, hogy a vezetőedző és a játékos közti három lépés távolságot megtartsuk – főleg a pályán.
Kádár a 2016-os Európa-bajnokságot is megjárta a válogatottal, amelyben legutóbb 2019-ben, Horvátország ellen szerepelt, akkor a félidőben, 3-0-s hátrányban cserélte le Marco Rossi. A harminckét éves védő örülne, ha nem ez maradna az utolsó meccse a nemzeti csapatban.
– A Horvátország elleni mérkőzés után sokakban negatív kép alakult ki, azt szeretném megváltoztatni. Nem vagyok már fiatal, de öreg sem, szeretnék még néhány évig úgy futballozni, hogy ha egyszer abbahagyom, a szurkolók a jóra emlékezzenek velem kapcsolatban. Ne az legyen bennük, milyen jó, hogy Kádár Tamás visszavonult, hanem az, hogy milyen kár! – hangsúlyozta a labdarúgó, ennél konkrétabban azonban egyelőre nem akart nyilatkozni a válogatottról, mondván: először Pakson kell bizonyítania.
További Sport híreink
Borítókép: Kádár Tamás immár Pakson készül (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Újabb kutatás mutat jelentős előnyt a Fidesz-KDNP-nek
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
„A mai Mokka után már nem…” – drámai bejelentést tett Szabó Zsófi
Nyoma veszett a magyar lottónyertesnek: a Szerencsejáték Zrt. most felhívást tett közzé
Közleményt adott ki a TV2 Gáspár Győzőről
Rekordárú szettet dobhat piacra a Lego – nem akármilyen építményről van szó (URL: lego-halalcsillag-death-star-legdragabb)
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Női kézi MK: idegenben ment tovább a DVSC és az Alba Fehérvár
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Tudatosan megtervezett, előkészített terrorcselekmény volt a magdeburgi támadás
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.