Elveszítette legjobbját, de hozott három amerikait a magyar ezüstérmes
Izgalmas és összességében sikeres bajnoki évet zárt az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabda-csapata. Az idén selejtező nélkül kerül fel az Euroliga főtáblájára, és a több távozó miatt a szokásosnál több időt vett igénybe a keret kialakítása. A nagy veszteség a bosnyák Nikolina Milics elszerződése, ugyanakkor érkezik három tapasztalt amerikai játékos különböző posztokra.
Magyar Nemzet
2022. 07. 12. 13:51
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Megszorongatta a Sopront a legutóbbi bajnokság döntőjében az Atomerőmű KSC Szekszárd női kosárlabdacsapata, az ezüstérem mellé ráadásul elkönyvelhette a debütálást is az Euroligában. A kontinens elit sorozatában nem sikerült mérkőzést nyernie, de így eljutott a kizárások miatt az Európa-kupa negyeddöntőjébe, és mindent egybevetve a tanulás és a rutinszerzés szempontjából hasznos idényt hagyott maga mögött Zseljko Djokics együttese.
A hazai második hely selejtezőt jelentett volna az Euroligára – amelyet tavaly sikeresen vívott meg a csapat –, ám az orosz klubok kizárása miatt azonnal főtáblára kerül, köszönhetően annak is, hogy a Sopron Basket megnyerte a sorozatot, és ezzel erősítette a magyar pozíciót. Ez azzal jár, hogy muszáj megfelelő keretet kialakítani a jó szerepléshez, és a szekszárdiak most végeztek ezzel a munkával. A dolgukat nehezítette, hogy a legjobb játékosuk, a bosnyák Nikolina Milics a francia Carolo Basketben folytatja a pályafutását, és távozott a kulcsemberek közül a szlovén Zala Friscovec is, Andi Hanna és az amerikai Kolby Morgen pótlása viszont nemigen okozhatott nagy fejfájást.
Meglepetésre elment a magyar válogatott Gereben Lívia is. Az M1 érdeklődésére Gereben Lívia elmondta, amellett, hogy hat idény után új impulzusokra vágyott, az elmúlt szezon rosszul alakult számára, és konfliktusa volt a vezetőséggel, illetve a vezetőedzővel is. Elárulta, hosszúra nyúlt a tárgyalás, mivel ki kellett magát vásárolnia a szerződéséből, de hangsúlyozta, köszöni a klubnak, hogy súlyos betegsége alatt és után is kiálltak mellette.
– Elfáradt ez a kapcsolat, új motivációra volt szükségem, mert érzelmileg megragadtam egy szinten, amiből nem tudok továbblépni. Nem éreztem azt, hogy annyira értékelve vagyok, mint amennyi munkát ebbe az egészbe beletettem. Azért kosárlabdázom, hogy boldog legyek, és úgy éreztem, hogy nem vagyok az – nyilatkozta.
A válogatott kosárlabdázó közölte, még nem tudja, hol folytatja a pályafutását, ugyanis amíg még egy évre szóló szerződése volt a szekszárdi klubbal, nem keresték más csapatoktól. Megjegyezte, leginkább külföldön próbálná ki magát.
– A megszokottnál nagyobb vérfrissítésre került sor a keretben, ami részben a mi elhatározásunk, részben a távozók döntésének az eredménye – számolt be a változásokról Szabó Gergő ügyvezető. – Még a tavalyinál is később raktuk össze a csapatot, zömében rajtunk kívülálló okok miatt, hiszen az előző szezon végeztével azonnal belekezdtünk a munkába Szabó Noémi sportigazgatóval. Az Euroligában eredetileg selejtezővel számoltunk, de ugye az orosz klubok hiányzása miatt egyből a csoportkörbe kerültünk, ami örvendetes. Noémivel a háttérben sokat kellett dolgozni, hogy legalább az előző év szintjén maradjunk. A távozó három külföldi játékosnak más elképzelése volt a jövőjével kapcsolatban, valamint Gereben Lívia is jelezte, máshol kívánja folytatni karrierjét. Ami az újakat illeti, Sydney Wallace az Euroliga előző idényében 16 pontot dobott átlagban, ami önmagáért beszél… Victoria Vivianstól sokat várunk, nagy WNBA-tapasztalattal rendelkezik, míg a harcos erényeket csillogtató, fáradhatatlan, remek blokkoló Ruthy Hebarttól a palánkok alatt számítunk markáns játékra. Korábban már bejelentettük Boros Júlia érkezését, ő a jelenleg zajló U20-as Európa-bajnokságon képviseli klubunkat. Szücs Gréta többször a keretben volt tavaly is, a következő szezonban talán még nagyobb szerepet kap.
A bajnoki elődöntőben súlyosan megsérült Krnjics Szara még csak a rehabilitációnál tart, a center és a klub a teljes felépülést követően dönt a jövőről. A 28 éves amerikai–brit állampolgár Sydney Tamara Nicole Wallace a francia Lattes Montpellier együttesét hagyja el a Szekszárd kedvéért, a 24 esztendős Ruthy Habard a Chicago Sky játékosaként vitézkedik jelenleg a WNBA-ban, ő még nem játszott Európában. Victoria Viviens a 2020-2021-es európai szezont a spanyol CD Zamarat csapatánál töltette, amúgy 2018 óta az Indiana Fever kosarasa, amelyben tavaly csapattársa volt a soproni Határ Bernadettnek, aki most súlyos térdsérüléséből lábadozik, és ezért az idén kihagyja a WNBA-t.
A Szekszárd augusztus 15-én kezdi meg a felkészülést a szezonra, s ahogyan minden évben, az előtte lévő napokban a játékosok alapos orvosi vizsgálatokon esnek majd át.
Borítókép: Nikolina Milics távozása nagy veszteség (Fotó: Kscszekszard.hu)
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.