A koronavírus ott kering a francia kerékpáros-körverseny körül, három versenyző már eddig is kiesett a mezőnyből, ma reggel pedig újabb kettő, az összetettben vezető szlovén Tadej Pogacar a norvég Vergard Stake Laengen után egy másik segítőjét, George Bennettet is elveszítette. Az UAE Team Emirates új-zélandi bringása a csapat belső protokollja szerinti hétfői tesztelésen, a szünnapon akadt fenn, éjjel pedig a tünetek is jelentkeztek nála. Ezt azért fontos hozzátenni, mert a Touron a pozitív teszt idén nem feltétlenül jelenti a versenyző visszaléptetését. Amennyiben a szervezetében a vírusok koncentrációja alacsony, és az illető tünetmentes, egy három orvosból álló bizottság, amelyből az egyik a csapat orvosa, engedélyezheti a rajthoz állását. S egy másik UAE-versenyző, a lengyel Rafal Majka éppen így járt – aki ugyanúgy hegyi segítő, mint Bennett –: bár neki is pozitív lett a tesztje, őt a konzílium engedte rajthoz állni. Pogacar így egyrészt fellélegezhetett, mert különben a hét segítőjéből már csak négy maradt volna, ami a kemény hegyi szakaszok előtt nagyon rossz hír lett volna. Másrészt annak nyilván most ő sem örül, miként a mezőnyből senki sem, ha a lengyel bringás mellette tüsszent egy nagyot…
A pihenőnap után ma Morziné és Megéve között 148,1 kilométeres, hegyi befutós szakasz várt a mezőnyre, s négy hegy: a 807 méter maas Cote de Chevenoz (4. kategória, ide 2,2 kilométeren 2,9 százalékos meredekségű emelkedő vezetett fel), az 1031 méteres Col de Jambaz (3. kategória, 6,7 km, 3,8 százalék), a 661 méteres Cote de Chatillon-sur-Cluses (4. kategória, 4,5 km, 3,9 százalék), a végén pedig az 1382 méteres Montée de l’altiport de Megéve (2. kategória, 19,2 km, 4,1 százalék).

A végén a közel húsz kilométeres emelkedő a hossza miatt azért nem ígérkezett könnyed tekerésnek.

Nagy létszámú, huszonöt fős szökevénycsoport alakult ki, amely közel hétperces előnyre tette szert a mezőny előtt. Az olasz Alberto Bettiol (EF Education–EasyPost) pedig ettől a társaságtól is ellépett, 36 kilométerrel a vége előtt fél perc volt az előnye az üldözők előtt, a mezőny pedig már hét és fél perc lemaradásban volt, amikor váratlan fejlemény történt. Ugyanazok a környezetvédelem mellett tüntetők zavarták meg a Tour de France-t, azok, akik júniusban a Roland Garrost is. A francia nyílt teniszbajnokságon egy lány a horvát Marin Cilic és a norvég Casper Ruud meccsén beszaladt a pályára, és villámgyorsan odaláncolta magát a hálóhoz. A pólóján ez állt: „We have 1028 days left”, azaz 1028 napunk van hátra. Most hét társa foglalta el a Tour útvonalát, kettőjüknek össze volt kötve a feje, a pólójukról pedig azt olvashattuk le, hogy már csak 989 napunk van hátra. Rózsaszín füstjükkel fokozták a zűrzavart.