Túlzás lenne azt állítani, hogy Kölnt megszállták a hat nemzet szurkolói, de azt már délelőtt látni lehetett a híres dóm közelében is, hogy valami történik a városban. Elsősorban litván mezes sétálók bukkantak fel a szűk utcákban, a kávéházak és a sörözők teraszain, de közelebb kerülve a Laxness Arénához már egyre több szlovén és német szurkoló töltötte meg a tereket. A szlovénok jelentős része egyébként nem is nemzeti színekbe öltözött, hanem az NBA egyik élcsapatának, a Dallas Mavericksnek a mezét húzta fel magára, ahol az ország egyik ikonja, Luka Doncic játszik.
Természetesen magyarokkal is lehetett találkozni, ha nem is annyival, mint öt éve Kolozsvárott. Azt sejteni lehetett, hogy a csoport nyitómeccsére nem telik meg a húszezres csarnok, elvégre nem a magyar és a bosnyák válogatott számít a legnagyobb favoritnak, de így is mintegy kilencezer néző előtt kezdődött el a találkozó, és a szétszórtan elhelyezkedő mintegy kétszáz magyar létszámban és hangerőben is kevesebben volt az ellenfél szurkolóinál.