Silvio Berlusconi örült nekik, mert őket nem lehet megvenni

Futballkapusként nem vitte sokra, a játékvezetésben viszont Puhl Sándor asszisztenseként magasra jutott, sportvezetőként pedig még magasabbra: 1999-től hat éven az MLSZ elnöke volt. Sok mindent látott és tapasztalt meg a sportágban, ám több mint másfél évtizede háttérbe vonult, nincs szerepe a labdarúgásban. Ennek ellenére nem unatkozik, dr. Bozóky Imre 69 évesen még ügyvédként dolgozik, a nyár elején pedig megválasztották Izsák polgármesterének.

20220916 Kecskemét Bozóky Imre Izsák polgármestere korábbi MLSZ elnök Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

– Hogyan szólítsam? Elnök úr? Polgármester úr? Ügyvéd úr? Vagy Doki?
– Ahogyan régen. Évtizedek óta ismerjük egymást, maradjunk a Dokinál. Ráadásul ez az időszerű is, hiszen működtetem az ügyvédi irodát, a polgármesterséget pedig kicsit a kényszer szülte. Nálunk, Izsákon Mondok József volt a polgármester, tíz évig az ő helyettese voltam. Sajnos ő váratlanul elhunyt két éve éppen szilveszterkor, és nekem kellett átvennem a város irányítását. A Covid miatt nem lehetett választást tartani idén júniusig, és mivel sikerült a köztes időszakot békében, nyugalomban végigdolgozni, úgy gondoltam korrektnek, hogy a következő választásig tartó időszakra elindulok a polgármesteri posztért, és majd a ciklus végén elköszönök ettől a szolgálattól.

– Utalt arra, hogy régóta ismerjük egymást, éppen ezért lepett meg, hogy politikai ambíciói vannak.
– Ez az ambíció szó erős erre. Izsák közel hatezres kisváros, ami higgye el, olyan, mint egy nagy család, amelyben komoly politikai attitűdök nincsenek. Itt az embereket az érdekli, hogy béke legyen a városban, tegyük élhetővé, aki bajban van, annak próbáljunk meg segíteni, ha az utakon csak kis gödör van, már az is jó, hiszen nem vagyunk tehetősek. Itt a helyi érdekek számítanak, nem a nagy politika.

Fotó: Mirkó István

– Nekem eszembe jutott az is a politikáról, hogy ha kétezres évek derekán erősebbek a politikai kapcsolatai, akkor maradhatott volna az MLSZ elnöke.
– Ne felejtse el, hogy az én elnöki időszakom akkor a leghosszabb volt Barcs Sándor regnálása mögött, ami bő hat évet ölelt át. Megválasztottak 1999 szeptemberében, akkor még az első Orbán-kormányé volt a hatalom, majd 2002-ben jött a szocialista kormány, és én mindkettővel meg tudtam találni a normális hangot a futball érdekében. Az, hogy mi történt 2005 végén, majd a következő év elején, az nem erről szólt.

– Kicsit előreszaladtunk, menjünk vissza a kezdetekhez! Nem mondom, hogy termetre kicsi lenne, de kapusnak biztosan nem választanám ki. Hogyan került mégis a kapuba?
– Biztosan többre is vittem volna, ha nem átlagos a magasságom, Himmer István, aki az edzőm volt Szegeden, mondogatta is, hogy Imre, neked szükséged lenne egy kesztyűhosszabbítóra. Gyerekkorom óta kapus akartam lenni, nem a tehetségnek, hanem a szorgalomnak köszönhetően jutottam el az NB II-ig Kecskeméten, ezt szerettem, és nem izgatott, hogy ennél többre nem viszem.

Fotó: Mirkó István

– Ezért lett játékvezető? Ott nagyobb lehetőséget látott a kiugrásra?
– Amikor a nyolcvanas évek elején diplomáztam, és elhelyezkedtem egy ügyvédi irodában, abbahagytam a futballt. A mexikói világbajnokság egyik meccsén feltűnt nekem egy szerb játékvezető, aki hihetetlen eleganciával tette a dolgát, és arra gondoltam, ez tetszik, hátha én is képes lehetek rá. Letettem a vizsgát, azt mondták, a megyei első osztályú szintre jó leszek, ehhez képest kilencvenháromban levezethettem az első NB I-es meccsemet.

– Ebből mindössze három van, mert akkor kellett választani, hogy játékvezető marad, vagy inkább partjelző lesz. Miért döntött az utóbbi mellett?
– Tatán edzőtáboroztunk, és a vezetők mindenkit megkérdeztek, melyiket választja. Én játékvezető akartam maradni, de Palotai Károly tanácsára lettem inkább asszisztens, és utólag azt mondom, bölcs döntés volt rá hallgatni. Nagyon élveztem a partjelzést, életem egyik legszebb időszaka volt, különösen akkor, amikor Puhl Sándor állandó asszisztense lehettem. Sajnos már nem tudjuk megkérdezni tőle, hogy miért éppen én voltam az egyik választottja, amikor állandó hármasokat kellett kialakítani itthonra és a nemzetközi porondra is, de nagyon jól működtünk együtt, a csúcsot a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntő és a német–angol Eb-elődöntő jelentette.

Fotó: Mirkó István

– Ő sem volt kiemelkedő futballista, de játékvezetőként négyszer választották meg a világ legjobbjának. Mi volt a titka?
– A személyisége. Mindig tudta, kivel hogyan kell kommunikálnia, és hihetetlenül érezte a játék szellemiségét. Emellett nagyon fontos, hogy nagyobb csibész volt, mint a pályán lévő huszonkét játékos együtt véve. Az angliai Európa-bajnokság elődöntőjén a szünetben Paul Gascoigne várt minket az öltöző előtt, és odaadta neki a mezét. Aztán a második félidőben valakibe belerúgott, és amikor reklamált, Sanyi azt mondta neki, te adtál nekem egy mezt, cserébe adok neked egy sárga lapot. Gascoigne elnevette magát, és nem volt vele semmi gond.

– Mi igaz azokból a pletykákból, hogy a nagy klubok mesés ajándékokkal próbálják befolyásolni a játékvezetőket?
– Nyilván a repülőtérről mindig elvittek a szállodába, nem kellett villamosoznunk, a hotel színvonala előírás, ahogyan az étkezésé is. 

Az nyilvánvaló, hogy a mérkőzés lefújásáig a játékvezető nagyon fontos a hazai csapat számára, ez érezhető is, de mesés ajándékokról vagy extra szolgáltatásokról nem tudok.

 A Juventustól például a BL-döntő után kaptunk egy-egy szép tálcát, máskor egy tollat vagy egy reklámórát, ennél értékesebb soha, még csak szóba sem került célzásként sem. Azt viszont tudom, hogy egyszer Silvio Berlusconi, amikor megtudta, hogy Puhl Sándor vezeti a Milan meccsét idegenben, azt mondta, az jó, mert őt nem lehet megvenni.

– A kilencvenes évek végén bekerült az MLSZ elnökségébe, amikor Kovács Attila lett az elnök, akit aztán leváltottak. Ön vele volt vagy ellene?
– Én még a leváltása előtt lemondtam a tagságomról, ebből kiderül a válasz, bár ez nem ilyen egyszerű. Az ő felbukkanásával mindenki azt hitte, hogy új időszámítás kezdődik a magyar futballban, ő ennek az ígéretével futott be, és én hittem is ebben. Aztán ahogy telt az idő, kiderült, hogy erről szó nincs, és vállalhatatlan elképzelésekkel rukkolt elő. Ilyen volt például az, hogy az MLSZ-nek legyen saját televíziója, és az közvetítse a meccseket, ami iszonyatosan drága volt, a szövetség pedig komoly anyagi gondokkal küzdött. Vagy említhetem a klubok gazdasági társasággá történő előkészítetlen és átgondolatlan átalakítását is, amit sokan azért üdvözöltek, mert így tetemes köztartozások megfizetését lehetett megúszni.

Fotó: Mirkó István

–  A Kovács Attila leváltását követő zűrzavar azzal zárul, hogy meglepetésre szinte az ismeretlenségből előlépve ön lett az MLSZ elnöke. Akkoriban sok pletyka keringett arról, hogy a Fidesz nyomta be, mások szerint Puhl Sándor találta ki, és benyomta az asszisztensét, hogy ő irányíthasson. Mi az igazság?
– Mint említettem, lemondtam, de a Bács-Kiskun megyei szövetség elnökeként tovább dolgoztam. Kovács Attila visszahívása után több megyei vezető megkeresett, hogy vállalnám-e a jelöltséget, 

és én nagyon sokat gondolkodtam ezen, mert nem szeretem a kudarcot, és nem voltam biztos benne, hogy sikeres lennék-e elnökként. Végül igent mondtam, kiderült, a profi liga is támogatott. Sokakkal beszélgettem, de csak a futball világából, és mindenki azt mondta, új stílust szeretnének, bíznak bennem, és kilencvenkilenc szeptemberében nagy többséggel megválasztottak. Ennyi a történet, semmi több.

– Ez a poszt akkoriban nem volt hálás. A szurkolók a válogatott veresége után hangosan kívánták a pokolba a mindenkori elnököt, ők pedig teljesen ki voltak szolgáltatva a közegnek. Mekkora hatalma volt a valóságban az elnöknek?
– Ezzel én nem foglalkoztam, csak azt láttam, hogy rengeteg a feladat, sok gond vár megoldásra és a korábbiaktól eltérő kezelésre. Óriási adósságot örököltünk, háborús viszonyban álltunk a FIFA-val és az UEFA-val, sok konfliktus mérgezte a sportág levegőjét, ott volt a televíziós közvetítések ügye, és még hosszasan sorolhatnám. Elnökségem harmadik vagy negyedik napján ültem az irodában, amikor betoppant néhány ember az adóhivataltól azzal, hogy jöttek foglalni. Mondtam, az aktatáska az enyém, minden más a szövetségé, ha akarják, vihetik. Így kezdődött, aztán másfél év alatt sikerült mindent rendbe tenni. Nagyon sok pert zártunk le, rendeztük a profi és amatőr liga rendszerét, amely nálunk nem működött, mert néhány ember a saját érdekeinek az érvényesítési lehetőségét látta benne, és minden más a háttérbe szorult.

– És mi lett a hatalmas adóssággal?
– Idővel azokat is felszámoltuk. Nem volt könnyű, mert a szocialista kormányok idején nem voltunk a kedvencek, mondhatni, ellenszélben dolgoztunk. A legnagyobb költségvetési évünkben másfél milliárd forintból gazdálkodhattunk, ebből ötszázmillió a Bozsik-programot fedezte a Mol és az OTP támogatásával, az állam pedig mindössze nyolcmillióval járult hozzá. Ezt össze sem lehet hasonlítani a mai helyzettel…

– Ha utólag mérleget készít, akkor elégedetten gondol vissza elnökségének a hat évére?
– Igen, mert sok eredményt értünk el. Egy kongresszuson például odamentem Joseph Blatterhez, a FIFA elnökéhez, bemutatkoztam, és meghívtam Budapestre, hogy rendezzük a kapcsolatunkat. A következő szünetben már egyeztettük is az időpontot, és hasonlóan jutottunk dűlőre egymással Lennart Johanssonnal, az UEFA elnökével is. 

Létrehoztuk a Bozsik-programot, amelynek az első generációjából kerültek ki az egyiptomi U20-as világbajnokságon bronzérmes csapat játékosai, Mezey György vezetésével kialakítottuk a korszerű edzőképzés rendszerét, felépítettük az MLSZ székházát, amit már az utódom adott át, tehát tagadhatatlan volt a fejlődés. 

Ugyanakkor azt mindig tudomásul kell venni, hogy a magyar futball éppen mire képes, és az irreális elvárásoknak lehetetlen megfelelni. Az elnök munkáját nem lehet egy-egy válogatott mérkőzés eredménye alapján megítélni.

– Azért említsünk kudarcot is: két Európa-bajnokság megrendezésének a pályázatát is elbuktuk akkoriban.
– Az első eredményét egy hónappal a megválasztásom után hirdették ki, ahhoz nincsen közöm, de a másikhoz, amelyben egyedül pályáztunk a 2008-as rendezésre, ahhoz van. Büszkeséggel és csalódással gondolok rá vissza, mert mindenki szerint a miénk volt a legszínvonalasabb és tartalmasabb pályázat, és már ott tudtuk, hogy egyetlen szavazaton múlt a győzelmünk, egy olyan ember szavazatán, aki előtte megígérte, hogy minket támogat.

– Én egy tűzhöz közel álló embertől azt hallottam, hogy ha nemcsak maketteket, hanem egy-két igazi stadiont mutattunk volna a prezentáción, ha nem csak tervezett szállodákról, tervezés előtt álló autópályákról és repülőterekről beszéltünk volna, akkor biztosan mi kapjuk a rendezést.
– Ez feltételes mód, én pedig tényekről beszélek. Az Országgyűlés egyhangú határozattal támogatta a pályázatot, a kormány megadta hozzá a garanciát, tehát abból indulok ki, hogy az ígért infrastruktúra megépült volna, és ennek a jótékony hatását az ország ma is élvezné. Ne felejtsük el, hogy a 2004-es Eb-t rendező portugálok is zömmel csak makettekkel pályáztak, mégis nyertek, de ez már felesleges kérdés, mi nem kaptuk meg a rendezést, és Magyarország szerintem ezzel sokat veszített.

– Nem sokkal a pályázat elbukása után, 2005-ben kezdődött a hatalmi harc, aminek a vége az lett, hogy bár nagy többséggel újraválasztották, a következő év elején egy újabb közgyűlésen Kisteleki István lett az elnök. Tényleg a Matthäus-ügy szolgált casus belliként?
– Az csak mondvacsinált ürügy volt, az egész arról szólt, hogy olyan emberek kerüljenek a szövetségbe és a közelébe, akik abból hasznot akartak húzni. Erről nem akarok többet mondani, ami pedig Lothar Matthäus ügyét illeti, ott az ő jövedelmének az átláthatóságát vitatták az engem támadók. Az ő szerződtetése az én ötletem volt, egész egyszerűen szerettem volna tágabbra nyitni az ajtót a külföldi tudás és tapasztalat előtt, mert úgy láttam és látom ma is, hogy a magyar labdarúgás nagyon is rászorul ezekre, a világ sok tekintetben elment mellettünk. Matthäus fanatizmusa, alázata és szeretete a futball iránt példa lehetett mindenki számára. Én voltam az első MLSZ-elnök, aki külföldről hozott szövetségi kapitányt, és meg lehet nézni, az utódaim is előszeretettel teszik ugyanezt. A jövedelméről pedig nincs titok: volt egy alapfizetése forintban, azokból a reklámszerződésekből, amelyekben ő is közreműködött, jutalékot kapott.

– Az törvényszerű, hogy aki elnök volt, az a mandátuma elvesztésével el is tűnik a futballból?
– Néhány csapatnak a jogi ügyeit intéztem, egy ideig tagja voltam fair play, majd a női bizottságnak, belekóstoltam a játékosügynökségbe is, de igazából nem éreztem már jól magamat a magyar futball közegében. Csinálom a magam dolgait, és ez kielégít. Nincs bennem sértődés, a feladataimat a saját lelkiismeretemnek megfelelően elláttam, el tudok magammal számolni. Nyugodtan és békésen gondolok vissza a labdarúgásban eltöltött évekre. Voltak szebb és csúnyább időszakok is, a vége nagyon rossz ízű lett, de ez már nem számít.

Borítókép: Dr. Bozóky Imrének bőven van mire emlékeznie (Fotó: Mirkó István)