Sztanyiszlav Csercseszov ezután az Európa-ligával kapcsolatban fejtette ki a véleményét. A sorozatot a Fradi úgy indította, hogy a H csoportban hazai pályán 3-2-re legyőzte a Trabzonsport, majd 1-0-ra nyert a Monaco vendégeként, így vezeti a csoportot.
– Az Európa-ligában a helyzet még nem változott. A hat pont csak hat pont, ami semmi a még megszerezhető tizenkettőhöz képest. Ezért a tizenkét pontért megharcolnak majd a csapatok. Most a Crvena Zvezda ellen jön két nem könnyű találkozó. A Makkabi elleni mindkét BL-playoff meccsüket láttam, így ismerem az erősségeiket. Egyébként a sportigazgatójuk játszott nálam még tavasszal a Fradiban, Marko Marin. Ő is ismer minket jól, így két nehéz meccs vár ránk, ezeket apróságok döntik majd el. De meccsről meccsre haladunk előre, most még a hét végi bajnokival kell foglalkozzunk.
Sztanyiszlav Csercseszov végezetül arról beszélt, a Ferencvárosból kik iránt érdeklődnek külföldről.
– Tavasszal nem sok érdeklődés volt a játékosaink iránt, most viszont Traoré, a Mmaee testvérek, Laidouni, Tokmac, Boli iránt is érdeklődnek. Mindenki valakinek a látóterében van. És nem csak beszélgetések folynak, hivatalos ajánlat érkezett már játékosok iránt Törökországból és Franciaországból is, de úgy döntöttünk, télig senkit nem adunk el. Nem cél a játékosok eladása, de néha a piac diktál. Traoré iránt Angliából érdeklődnek, meglátjuk, hogy alakulnak majd a dolgok, ő egyébként már télen is jött volna, de akkor nem sikerült még leigazolni. De nem a játékoseladások a lényegesek, hanem az eredmények. Ha az eredmények miatt a játékosok új szintre emelkednek, akkor nyilván egész más árakat kaphatunk értük egy esetleges eladáskor – nyilatkozta Sztanyiszlav Csercseszov.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!