Dibusz az idény kezdete óta huszonöt mérkőzésen védett, betegség miatt csupán néhány meccset hagyott ki. Kapusként is komoly terhelés, de úgy érzi, a még hátra lévő két meccset a válogatottal bírja majd.
– Mentálisan is úgy készítettem fel magam, hogy ezekre a napokra maradjon még energia, hogy ha lehetőséget kapok Marco Rossitól, éles legyek. Való igaz, sűrű volt a menetrend, alig volt olyan hét, amelyen ne lett volna két mérkőzésünk, ráadásul mindegyiknek jelentős tétje volt, de most már látjuk a szezon végét, nincs más hátra, mint maximálisan odatenni magunkat Luxemburg és Görögország ellen.
Ki pótolja Gulácsi Pétert?
Egyelőre nincsenek leosztva a szerepek, ki véd majd e két találkozón, de a 31 éves kapus nem akar álszerény lenni, tudja, hogy Gulácsi Péter távollétében ő az első számú kapus a keretben.
– Gulácsi Péter sajnálatos sérülésével új helyzet állt elő, a kapusok közül jelen pillanatban csak nekem van jelentősebb válogatottbeli tapasztalatom. A forgatókönyv persze alakulhat úgy, hogy a szövetségi kapitány bizalmat szavaz Szappanos Péternek vagy Tóth Balázsnak. A márciusban rajtoló Európa-bajnoki selejtezősorozatig sok idő van hátra, ha netán velem is történik valami, nem árt, ha másnak is van a lábában-kezében válogatott mérkőzés. Nem titkolom, szeretnék mindkét meccsen kapuba állni, de ezzel nincs másként két kapustársam sem. Meglátjuk, hogyan dönt a szakmai stáb, a legfontosabb azonban az, hogy bármelyikünk áll is a háló előtt, megadja azt a támogatást hátulról, amire szüksége van a csapatnak.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!