Brittney Sykes nagy népszerűségnek örvendett Sopronban, november vége óta azonban alighanem a városban a leggyűlöltebb ember. Amikor a női Euroliga soros fordulójában a magyar bajnok Gironában játszott, ő nem utazott vissza a csapattal, és amikor letelt a válogatott mérkőzések okán tartott szünet a klubsorozatokban, ő akkor sem jelent meg az előírt időpontban. A soproniak felbontották a szerződését, amit ő köszönt szépen, és három nap múlva aláírt a Gironához, nyilván sokkal több pénzért, ami azt jelentette, hogy lényegében elárulta, cserben hagyta addigi kenyéradóját.
A sírból hozta vissza a címvédő az árulója elleni mérkőzést
Két magyar csapat is érdekelt volt szerdán a női kosárlabda Euroliga 11. fordulójában. A címvédő Sopron Basket a nagyon megerősített Gironát fogadta, a spanyoloknál nemcsak pályára lépett, hanem a szünetig ellenállhatatlanul játszott az a Brittney Sykes, aki november végén cserben hagyta a magyar bajnokot. A találkozón zömében a vendégek vezettek, a Sopron sok hibával, rosszul játszott, ám az utolsó negyedben fogcsikorgatva harcolt, és sikerült megfordítania az eredményt, 62-60-ra győzött. A másik csoportban a Szekszárd 87-68-ra kikapott Athénban az Olympiakosztól, amely az első győzelmét szerezte meg a sorozatban.

A soproni közönség ki is fejezte az ellenszenvét, amikor az amerikai kosaras megjelent a Novomatic Aréna parkettjén – éppen a Girona volt az ellenfél. Azt várni lehetett, hogy nagyon nehéz meccs elé néz az európai elitsorozat magyar címvédője, mert nincsen jó formában, a spanyol együttes viszont anyagi áldozatokat is hozva menet közben alaposan megerősítette a keretét. Így is lett, és Brittney Sykesot hidegen hagyta, hogy minden labdaérintését hangos füttykoncert fogadta, ő vitte a hátán előre a Gironát.
Mindkét csapat igen szervezetten és szigorúan védekezett, minden egyes dobóhelyzetért meg kellett harcolni, ezért a támadásban itt és ott is sok hiba csúszott. Éppen Sykes jelentett kivételt, ő magabiztosan gyűjtötte a pontjait, míg mindenki más csak küszködött. A palánkok alatt Ezi Magbegor és Marianna Tolo vívott gigászi harcot, többnyire az előbbi sikerével, ám a Girona 10-15-re ellépett, és utána a nagyszünetig végig vezetett. Faustine Parra két utolsó perces triplájával a spanyolok 33-25-re vezettek, a pontjaikból 16 Sykes neve mellett állt.

Sajnos magyar részről senki sem nyújtott kiemelkedő teljesítményt az ellenfél gyűrűjének a közelében. Pedig a múlt heti, diósgyőri vereség után a Sopront már a B csoport első helyének az elveszítése fenyegette, így nagyon nagy szüksége volt a győzelemre. A második félidőt is a vendégek kezdték jobban, de Czukor Dalma és Jelena Brooks pontjaival a házigazda tizenegy pontról 38-38-nál kiegyenlített. Két vendégtripla és több eladott labda miatt azonban a felzárkózás kezdődhetett először, a Girona ajándékba kapott egy 12-2-es rohanást a Soprontól.
Az utolsó negyed 52-44-es spanyol vezetéssel kezdődött, és négy perc elteltével ez 52-53-ra módosult, Jelena Brooks vezérletével igen szívósan, fogcsikorgatva küzdött a Sopron, és ha nem ad el rengeteg labdát, akár komoly előnyre is szert tehetett volna.
Böröndy Vivien triplájával, majd Alice Kunek két büntetőjével már a magyar bajnok vezetett négy ponttal, azaz a kezébe ragadta a mérkőzést, amihez kellett Ezi Magbegor hét brutális blokkja is. Ötpontos hazai előnnyel érkezett el az utolsó perc, ebből kettő megmaradt, azaz szinte a sírból visszahozva a meccset 62-60-ra nem jól játszva, de nagyot harcolva nyert a Sopron Basket,
és ezzel maradt a csoport élén három fordulóval a csoportkör vége előtt! Jelena Brooks 18 pontig jutott, a gyűlölt Brittney Sykes 21-ig.

A szerdai játéknapon az A csoportban a Szekszárd az Olympiakosz vendége volt. Kulcsmérkőzésnek számított a magyar csapat szempontjából ez a találkozó, mert az első négybe és így a kieséses szakaszba jutni nincs esélye, ám a hatodik helyet még elcsípheti, amivel átmehetne az Európa Kupa nyolcaddöntőjébe. Az athéni győzelemre azonban nem volt esélye, mert nagyon pontatlanul kosárlabdázott, lyukasan védekezett, pontatlanul célzott. Cyesha Goree, Ruth Hebard és Sydney Walace megtette a magáét, ám a magyar mag ezúttal nem sok támogatást tudott nekik adni. A hatodik hely így is meglehet a Szekszárdnak, de megnehezítette a saját dolgát.
Euroliga, 11. forduló, A csoport, szerda: Olympiakosz (görög)–Szekszárd 87-68 (19-14, 23-17, 25-19, 20-18), B csoport, szerda: Sopron Basket–Girona (spanyol) 62-60 (14-17, 11-16, 19-19, 18-8), csütörtök: DVTK Hun-Therm–Mersin (török), 18.10 (tv.: Spíler1)
Borítókép: Ezi Magbegor dob pontot, de ezúttal a védekezésben nyújtott kiváló teljesítményt (Fotó: fiba.com)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Minden infó egy helyen: így juthat be a Fradi a BL-főtáblára
Az FTC akár újra találkozhat a Slovan Bratislavával, de bukaresti ellenfél is lehet.

A klubok, amelyek csak trükközéssel játszhatnak a BL-ben
Megállíthatatlanul terjed egy modell, amely forradalmasította a világ labdarúgását.

A többszörös Premier League-győztes élete válságban, súlyos lépésre szánta el magát
A holland versenyző borzalmas hírt osztott meg a közösségi médiában a követőivel.

Szoboszlai nagy pillanata, ezek a felvételek bejárják a világot + videók
A Liverpool kapusa pontosan tudta, hogy mit csinál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában

Szoboszlai nagy pillanata, ezek a felvételek bejárják a világot + videók

L.L. Junior nagy felfordulást okozott a budapesti reptéren, mindenki odarohant

Bekövetkezett, amitől Zelenszkij félt: az Európai Unió döntött Ukrajnáról, a németek meg se merték szavazni – Brüsszel máris vigasztal

„Nem bírom tovább” – 20 perc után otthagyta a koncertjét a népszerű zenész

Sajtóklub - Trükkös megoldással tiltaná be az orosz gáz importját Brüsszel + videó

Megtámadták Vlagyimir Putyint

Fontos változás a boltokban: kötelező lehet a pénztáros minden nagyobb üzletben

Zelenszkij beszólt Trumpnak, ennek nem lesz jó vége

Magyar játékos verte a Roland Garros tavalyi győztesét

Újabb szankciókat sürgetnek

Medvegyev komolyan megfenyegette Ukrajnát és nyugati szövetségeseit
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Minden infó egy helyen: így juthat be a Fradi a BL-főtáblára
Az FTC akár újra találkozhat a Slovan Bratislavával, de bukaresti ellenfél is lehet.

A klubok, amelyek csak trükközéssel játszhatnak a BL-ben
Megállíthatatlanul terjed egy modell, amely forradalmasította a világ labdarúgását.

A többszörös Premier League-győztes élete válságban, súlyos lépésre szánta el magát
A holland versenyző borzalmas hírt osztott meg a közösségi médiában a követőivel.

Szoboszlai nagy pillanata, ezek a felvételek bejárják a világot + videók
A Liverpool kapusa pontosan tudta, hogy mit csinál.