Bölöni László: Ronaldo elsődleges célja a kétszáz válogatottság

Bölöni László szerint Cristiano Ronaldo még nem törődött bele abba, hogy érdemben véget ért a labdarúgó-pályafutása. Egykori edzője szerint a szaúdi al-Nasszrhoz szerződött világsztárnak nem lesznek beilleszkedési gondjai az arab világban, s Ronaldót mindenekelőtt az hajtja, hogy elérje a kétszázadik válogatottságot a portugál válogatottal.

Magyar Nemzet
2023. 01. 03. 10:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bölöni László három országban is dolgozott már az arab világban. Az Egyesült Arab Emírségekben az al-Dzsazíra (2007–2008) és az al-Vahda (2010), Katarban három éven át az al-Hor (2012–2015), Szaúd-Arábiában pedig az al-Ittihad (2015) edzője volt, tehát mélyen, személyes tapasztalatok alapján ismeri az arab futballt.

– Az arab államok között a szaúdi focit tekinthetjük a vezető erőnek. Nagy ország, sok lakos (2,15 millió négyzetkilométeren, mintegy 38,5 millióan élnek), és persze a focihoz szükséges gazdasági háttér is adott. Természetesen nem lehet az európai top ligákhoz hasonlítani, jó európai középszintre tenném a szaúdi bajnokságot.

Bölöni szerint ez a nézőszámban is megmutatkozik, a rangadókon harminc-negyvenezer néző is kilátogat a stadionokba. Az infrastruktúra terén meglehetősen változatos a kép. Stadionokkal jól állnak, még ha a létesítmények nem is mind újak, jellemzően futópályával körülvett játékteret kell elképzelni, az edzéslehetőségek azonban igencsak korlátozottak.

Az edzőpályák terén a sokkal-sokkal kisebb Katar és az Egyesült Arab Emírségek is lényegesen jobban áll, mint Szaúd-Arábia, ott pont az a probléma, hogy nincs, aki használja a pályákat.

A klubok egyszerre vannak állami és magántulajdonban, jellemzően egy tehetős sejk áll a klub élén, de sokat számít, hogy ki milyen kapcsolatokat ápol a szaúdi vezetéssel, mindenekelőtt a királyi családdal.

Borítókép: Bölöni László és Cristiano Ronaldo (Fotó: AFP)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.