Sagan az idény után letér az országútról, úgy végzi, ahogy kezdte

Az idei szezon végén befejezi profi országúti kerékpáros pályafutását Peter Sagan, a szlovákok háromszoros világbajnok versenyzője, aki csütörtökön ünnepelte a harmincharmadik születésnapját. Aztán át-, helyesebben visszanyergel mountainbike-ra, ifjúkora szenvedélyéhez visszatérve hegyikerékpárban a párizsi olimpián zárná le a karrierjét.

Magyar Nemzet
2023. 01. 27. 11:46
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Peter Sagan a harmincharmadik születésnapján, az argentin San Juanban zajló körversenyen jelentette be, hogy az idény, egyben az év végén felhagy az országúti kerékpározással, és a pályafutását hegyikerékpárban, a tervei szerint a párizsi olimpián zárja le végleg.

– Minden rajongóm megérdemli, hogy előre tudják, ez lesz az utolsó évem országúton. Már nincs nyomás rajtam, hogy nyerek-e vagy sem. Mindig is hegyikerékpáron akartam befejezni, mert úgy is kezdtem. Boldoggá tesz, hogy azzal fejezhetem be a pályafutásomat, amit mindig is a legjobban szerettem – mondta Sagan, majd más szempontot is említett a visszavonulása mellett. Szeretne több időt tölteni a fiával, s különben sem volt célja, hogy negyven-ötven éves koráig versenyezzen.

Sagan már korábban utalt rá, hogy az idei az utolsó éve. A jövőbeni terveiről a következőket mondta: – Sokszor gondolkodom azon, hogy legyek-e mondjuk csapatfőnök egy WorldTour-csapatnál vagy hasonló, de ez óriási felelősséggel jár. Még van időm eldönteni. Már most is mentorálok fiatal szlovák tehetségeket, de nem látom úgy magamat a szlovák kerékpársportban, mint mondjuk Alberto Contador Spanyolországban. Támogatom azt a csapatot, ahol én is elkezdtem tekerni, és van is néhány ígéretes srác. De indítani egy olyan szintű utánpótlás-csapatot Szlovákiában, mint amilyet Alberto indított Spanyolországban, az itt nem működik a szponzorpénzek miatt.

Sagan 2008-ban junior vb-győztes volt hegyikerékpárban, azt követően váltott az országúti versenyzésre. 2015-ben, 2016-ban és 2017-ben is világbajnok volt, győzött többek között a flandriai és a Paris-Roubaix egynaposokon is. A Tour de France-on összesen hétszer (2012, 2013, 2014, 2015, 2016, 2018, 2019) nyerte meg a legjobb sprinternek járó pontversenyt, emellett 12 szakaszgyőzelmet is besöpört. 2021-ben a Giro d’Italián is első lett a pontversenyben, s összesen két etapon győzött, a Vueltán pedig négyen.

Borítókép: Peter Sagan ötszörös világbajnok (Fotó: AFP)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.