A Coco Gauff–Emma Raducanu összecsapás volt a szerdai slágermeccs az Australian Open programjában. Két ifjú klasszis, akik közül érdekes módon a fiatalabb, még mindig csupán 18 éves Gauff robbant be hamarabb az élvonalba. Már négy éve, csupán 15 esztendősen a legjobb tizenhat közé jutott Wimbledonban, tavaly pedig döntős volt a Roland Garroson. A 20 éves Raducanu 2021-ben Wimbledonban a legjobb tizenhatig jutott, majd ugyanabban az évben, még csupán 18 évesen megnyerte a US Opent.

Melbourne-ben azért találkozhattak idén már a második fordulóban, mert Raducanu tavaly sérüléssel bajlódott, jelenleg csupán a 77. a világranglistán, sokáig az is kérdéses volt, egyáltalán rajthoz tud-e állni. Pech, hogy már a második körben éppen Gauff állt az útját. Ugyan szoros küzdelemre késztette a világranglistán hetedikként jegyzett amerikai ellenfelét, de Gauff győzött 6:3, 7:6-ra.
Kiegészítősportágként boksz
Elsősorban talán a jobb erőnlétének köszönhetően. Raducanu még nincs csúcsformában, Gauff viszont a holtidényben kemény alapozással készült, miként arról a BBC-nek beszámolt a saját rovatában.
– Nem szerencsés egy korábbi bajnokkal, mint Raducanu már a második fordulóban összeakadni, de apám mindig azt hangoztatja, aki a legjobb akar lenni, annak a legjobbakat is le kell legyőzni. Hogy Emma nyomdokaiba tudjak lépni, és Grand Slam-tornátt nyerjek, új tevékenységgel egészítettem ki a szezon előtti edzésemet. Ez pedig a boksz. A fitneszedzőm javasolta, mondván, ennek segítségével javíthatom az egyensúlyérzékemet, ami a teniszben is hasznos lehet. Ezért lementem a floridai lakhelyemhez közeli edzőterembe. Nem vagyok nagy harcos, pedig Mike Tysonnal is edzettem – írja Coco Gauff, s hogy bizonyítsa, nem csak a levegőbe beszél, egy képet is posztolt az íráshoz.
Gauff elmondta, korábban is sokoldalú felkészülést végzett, tornázott, kosarazott és atletizált is. Kétségtelen, a női mezőnyből kiemelkedik a fizikai adottságaival. S hogy az állóképessége is javuljon, a télen még úszott is, pedig miként elárulta, örül, ha két hosszt le tud úszni.