Pedig a huszonhét éves Mahomes három hete, a Jacksonville Jaguars elleni főcsoport-elődöntőben megsérült, akkor néhány támadósorozatra be is állt helyette a pályafutása utolsó idényét bajnoki gyűrűvel zárt Chad Henne. Mahomes bokája nem jött teljesen rendbe a Super Bowlra sem, többször bicegett a játékok között, de amikor kellett, akkor leküzdötte a fájdalmat: a meccset eldöntő támadósorozatban volt egy huszonhat yardos futása, ami számára a leghosszabb volt az egész idényben.
– A meccs elején semmi gondom nem volt, a nagyszünet előtt viszont rosszul esett egy szerelés. Utána fájt a bokám, de tudtam mozgatni. Megmondtam előre, hogy semmi sem tarthat távol a pályától – fogalmazott Mahomes, aki három touchdownt passzolt a döntőben, és egyszer sem adta el a labdát.
A Chiefst az előző idények sikerek ellenére az idei szezontól sokan féltették, miután nyáron távozott a csapat sztárelkapója, Tyreek Hill.
– Sokkal több kritikát kaptunk szezon előtt, mint bármikor a pályafutásom során, de én azt mondtam, hogy amíg Andy Reid az edzőnk, addig a támadósorunk sikeres lesz – mondta Mahomes.
A hatvannégy éves vezetőedző visszaadta a kölcsönt, szerinte irányítója a sportág történetének legjobbjai közé emelkedhet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!