A szájüregében kialakult gócokat felszámoló fogműtét és antibiotikum-kúra segített rajta, így a meglehetősen hosszú kihagyás után újult erővel folytathatta a felkészülését az Amerikában élő magyar válogatott atléta. A mostani hétvége, a kétnapos CSB azért jelent újdonságot és különleges kihívást a számára, mert a tengerentúlról hazarepülve most először szerepel a tavaly választott debreceni klubja színeiben.
– A csapatbajnokság első napján a 100 méteren és a 4x100-as váltó tagjaként állok rajthoz, a másodikon következik a 110 gátas szereplésem, mind a három számból a lehető legtöbbet szeretném kihozni. Az edzőim, az Indiában élő angol James Hillier és a debreceni Suba László szerint is egyre jobb a futásom. Utóbbi még azt is megkockáztatta, hogy brutálisan gyorsnak és erősnek látszom azokon a videófelvételeken, amelyeket eljuttattam hozzájuk, ugyanis a tájékoztatásnak és az információcserének hosszabb ideje ez a bevált módja – fogalmazott az SzPressz Hírszolgálatnak Szűcs Valdó.
A magyar olimpikonnak az Egyesült Államokban kiemelkedő képességű edzőtársa akadt.
– Azóta, hogy leköltöztem a mindig napfényes Floridába és ott a fedett pályás világcsúcstartó és szabadtéri világbajnoki címvédő amerikai Grant Holloway társaságát élvezhetem, olyan helyzetbe kerültem, aminél jobb aligha létezik. Édesanyám azt mondta, hogy fiam, most megfogtad az Isten lábát, élj a lehetőséggel, mostantól csak rajtad múlik, hogy miként élsz vele – fogalmazott a 26 esztendős Szűcs, aki ahhoz hasonlította kiváltságos helyzetét, mintha egy tanulni és fejlődni vágyó kosárlabdázó LeBron James mellett pattogtathatná a labdát, vagy egy ifjú focista Cristiano Ronaldo cselezőtudományát tanulmányozhatná testközelből.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!