Daniel Stahl. A 29 éves svéd atléta napjaink legjobb diszkoszvetőjeként érkezik Székesfehérvárra. A 2019-es világbajnoki címe után 2021-ben Tokióban is győzött. A legutóbbi három évben ő nyerte a Gyulai István Memorialt.
A sajtótájékoztatón Deutsch Péter, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta, hogy sohasem tették még olyan magasra a lécet, mint az idén. Felidézte, a versenyt 2011-ben indították el azzal a szándékkal, hogy folyassák az egykori Budapest Nagydíj hangulatát, eredményességét és minőségét, ugyanakkor méltóképpen tisztelegjenek a kiváló sportújságíró és sportvezető, Gyulai István emléke előtt. Büszkén számolt be arról, hogy a Gyulai István Memorial 2021-ben a világ összes egynapos atlétikai versenye közül az ötödik lett, és a Gyémánt Liga-események egész sorát utasította maga mögé. Deutsch Péter emlékeztetett arra, hogy több mint 400 nap múlva, 2023. augusztus 19-én kezdődik majd a budapesti atlétikai világbajnokság.
Spiriev Attila sportigazgató közölte, idén nem a magas pontszám elérése a cél, hanem az, hogy minél több olyan versenyzőt mutassanak be a magyar közönségnek, akik a jövő évi magyarországi vb sztárjai lehetnek, továbbá a magyar atlétáknak is versenyzési lehetőséget biztosítsanak. Bejelentette, hogy tíz férfi és nyolc női számot rendeznek meg, a Magyar Nagydíj időpontját pedig azért időzítették augusztus 8-ára, mert egy héttel később kezdődik Münchenben az Európa-bajnokság.
Borítókép: Armand Duplatis légi úton (Forrás: Twitter/Spor Analitik)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!