A Vasas ugyan a 0-0-s döntetlennel megszerzett egy ponttal is utolsó még a tabellán, de azt a bravúrt már mindenképp elmondhatja magáról, hogy az NB I aktuális kiírásában első csapatként távozott ponttal a Groupama Arénából, ez pedig lendületet adhat a kiesés elleni harcban.
– Volt egy kis ünneplés az öltözőben – ismerte el Uram. – Pár napja tudtam meg, hogy én fogok védeni. Nagyon boldog vagyok, hogy bemutatkoztam az NB I-ben. A csapat egységes volt, végrehajtottuk, amit elterveztünk. Bízom benne, hogy a Puskás Akadémia ellen is én védhetek.
Utóbbira jó esélye lehet, hiszen Kondás Elemér is úgy nyilatkozott a meccs után: kapusa élt a lehetőséggel.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!