A Quick-Step kerete hemzseg a világsztároktól. Evenepoel a világbajnoki címvédő az országúti mezőnyversenyben, előtte pedig 2020-ban és 2021-ben Julian Alaphilipe nyerte meg a vb-t. További nagy nevek a csapatban Yves Lampaert és Kasper Asgreen. A sprinterfelhozatalt tekintve pedig a mezőny egyik legerősebb alakulata a belgáké. A felvezetésben a világ legjobbjai működnek közre, legyen szó akár Michael Mörkövről, Florian Sénéchalról vagy Casper Pedersenről. A véghajráknál a pályakerékpáros világbajnok Ethan Vernon vagy a Tour de France- és Giro d’Italia-szakaszgyőztes Tim Merlier egyaránt etapsikerekért száll harcba bármelyik körversenyen, egy harmadik sprinterről azonban kiemelten kell szólnunk.
A 26 éves holland Fabio Jakobsen 2020-ban kis híján életét veszítette egy súlyos bukásban, a lengyel körverseny katowicei befutóján. A holland sprintert honfitársa, Dylan Groenewegen tolta fel a kordonra, akit kilenc hónapra eltiltottak figyelmetlenségéért.
Jakobsen kómába esett, de felépülése után hamar visszatért korábbi sikerei szintjére. Ő a regnáló Európa-bajnok, 2021-ben ponttrikót nyert a Vueltán, s hat szakaszgyőzelme van a háromhetes körversenyekről, öt a Vueltáról és egy tavalyról, a Tour de France-ról.
Groenewegen és Jakobsen első összecsapására a bukás után éppen hazánkban, a 2022-es Tour de Hongrie-n került sor. Székesfehérváron a Quick-Step vonata pozicionálta rosszul magát, Hajdúszoboszlón azonban Groenewegen keveredett bukásba, míg Jakobsen könnyed győzelmet aratott.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!