A tokiói olimpián ezüstérmes, a hazai pályán versenyző Ahmed Elgendytől csak két ponttal lemaradva a második helyen végzett Bőhm Csaba az elmúlt hétvégén az öttusázók szezonnyitó versenyén Kairóban. Martinek János szövetségi kapitánynak kellemes gondjai lesznek a jövőben, a fiatalok elég gyorsan le akarják zavarni a generációváltást. A tavalyi székesfehérvári Eb-n Bereczky Richárd győzött, az idei szezonnyitó versenyt, a Peridot-kupát Gáll András nyerte meg, a kairói vk-rajton pedig a Kőbánya SC 22 éves junior világbajnoka, Bőhm Csaba a második helyen végzett.
A fiatal magyar tehetség hívő ember, és felnéz Balczó Andrásra
Bőhm Csaba kiválóan kezdte az évet, második lett a szezon első világkupaversenyén, Kairóban. A Kőbánya SC 22 éves junior világbajnok öttusázója mindent a sportnak rendel alá.
Bőhm nem szereti a bombasztikus nyilatkozatokat, szerényen, alázatosan készül az előtte álló feladatokra. „Soha nem zártam magamat a bizonyítás kényszerének fogságába, csak a munkámmal foglalkozom, abban bízom, de hívő emberként abban is, hogy a pályán nem leszek egyedül. A sikereknek mindig örülök, de nem fogok a kardomba dőlni, ha a legközelebbi világkupaversenyen nem sikerül újabb érmes helyezést kiharcolni. Tenni fogom a dolgomat, amíg tudom, aztán a párizsi olimpia után majd elválik, hogy miként tovább. Komolyan veszem azt, amit csinálok, ezért is döntöttem úgy, hogy az edzői tanulmányaimat levelezős hallgatóként csinálom végig, a szabadidőm pedig a csendes pihenésről szól. Nem bulizok, nem kedvelem az éjszakai kimaradásokat. A kairói verseny után kaptam négy nap pihenőt, többnyire otthon vagyok, hogy feltöltődve folytathassam az edzésmunkámat. Ebbe a napirendbe csak teázások és kávézások férnek bele, majd ha lemegy az utolsó verseny is, akkor egy kis lazításra is lesz idő” – mondta az SzPress Hírszolgálatnak a fiatal versenyző.
A Kőbánya SC igazolt versenyzőjének, csakúgy, mint a hozzá hasonlóan az olimpiai kvótára hajtó pályatársának zsúfolt lesz a tavaszi programja. A világkupa-versenysorozat április végi budapesti állomása után Szófiában csak azok indulnak, akiknek a legnagyobb szüksége van a ranglistapontokra a világkupa május végén kezdődő, június elején befejeződő ankarai döntője előtt. Majd következik a varsói Európa-bajnokság, és az angliai Bathban sorra kerülő világbajnokság.
További Sport híreink
A sportág legendáját, Balczó Andrást végtelenül tisztelő Bőhm végezetül elmesélte, milyen feszült a viszony a versenyzők és Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) elnöke, Klaus Schormann között. Természetesen a lovaglás leendő kivezetése miatt. „Mi sem jellemzőbb a mostani feszült hangulatra, és a nemzetközi szövetség, valamint a versenyzők egy része között megromlott kapcsolatra, hogy a kairói verseny eredményhirdetésénél a mögöttem harmadik helyen végzett cseh Martin Vlach nem volt hajlandó kezet fogni az UIPM német elnökével, aminek üzenete volt a monacói döntéshozóknak. Hasonlóan fejezte ki a nemtetszését az ukrán Timosenko is” – mondta befejezésül Bőhm Csaba.
Borítókép: Bőhm Csabának is zsúfolt lesz a tavaszi programja (Fotó: Nemzeti Sport)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt a TEK rendkívüli bejelentése
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
Ennyi volt? Sármos edzőre cserélhette L.L. Juniort Dárdai Blanka
Szívszorító hír érkezett a magdeburgi támadással kapcsolatban
Most érkezett a szörnyű hír: közel 300 utassal a fedélzetén szenvedett baleset egy vonat Magyarországon
Nyoma veszett a magyar lottónyertesnek: a Szerencsejáték Zrt. most felhívást tett közzé
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
A kolbászkirály elárulta a legfinomabb, házi csabai kolbász receptjét
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
Putyin bejelentést tett a harmadik világháborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFury: Halálom napjáig hiszem, hogy én nyertem!
A ringből szélsebessen távozó brit bunyós karácsonyi ajándéknak nevezte az ukrán győzelmét.
Szoboszlai összekulcsolt kezekkel aggódik a barátja miatt a szörnyű sérülés után + videó
Az RB Leipzig védője a legjobb barátja volt, amikor ő is Lipcsében játszott.
Hansi Flick meglepő nyilatkozatot adott a Barcelona újabb veresége után + videó
Az Atlético Madrid a 95. percben szerzett góllal győzött 2-1-re a Barca otthonában.
Egy Dominic ronthatja el a Liverpool karácsonyát
Rangadóval zárul a PL 17. fordulója, vasárnap a Tottenham és a Liverpool randevúzik egymással Londonban.