Az új svéd edzővel nyert kiesési rangadót a Mol Fehérvár

Az NB I 24. fordulójának utolsó szombati meccse kiesési rangadó volt két nagy múltú csapat között. A Mol Fehérvár új edzővel fogadta a Bp. Honvédot, és nagy küzdelemben, változatos, bár nem sok helyzetet hozó mérkőzésen 2-0-ra nyert. Ezzel a kispestiek zuhantak vissza az utolsó előtti helyre, és ebben a bajnokságban harmadszor kaptak ki a Viditől.

2023. 03. 18. 21:38
null
20230318 labdarúgás Fehérvár Honvéd Foto:Dömötör Csaba Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat évvel ezelőtt így festett a tabella eleje a bajnokság végén: 1. Bp. Honvéd, 2. Fehérvár, 3. Vasas. Most a három csapat ugyanilyen sorrendben követi egymást, csak éppen nem a tabella elején, hanem a legvégén – ekkorát fordult velük a világ. Akkor a kispestiek és a fehérváriak a bajnoki címért meccseltek, ezúttal azonban kiesési rangadón csaptak össze.  

A hazai csapat kevéssel a kezdés előtt tette közzé a honlapján, hogy „Nego fegyelmi vétség miatt nincs nevezve a mai keretbe. Válogatott játékosunk elfogadta a döntést, és a hét folyamán is az első csapattal készült, az edzéseken, ahová visszavárjuk a válogatott szünet után is.” A francia születésű magyar válogatott védő a hírek szerint többszöri késéssel érdemelte ki a fegyelmezést.

 

A fehérváriak a héten edzőt váltottak, megköszönték a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor páros munkáját, és – az NB I történetében először – svéd edzőnek adták oda a kispadot. Bartosz Grzelak visszahívta a keretbe a korábban a tartalékokhoz száműzött ukrán Jevhen Makarenkót, aki a cserepadon kezdett, ugyanakkor eltiltás miatt nem léphetett pályára a hazai csapatban, Hangya Szilvesztert pedig operálni kellett. A 2022–2023-as bajnoki idényben már két alkalommal is mérkőztek egymással a felek, a Fehérvár hazai pályán (4-0) és idegenben (1-0) is nyerni tudott. 

 

A két csapat dicséretére válik, hogy bátran, gólratörően futballoztak, és bár nem sok helyzet alakult ki, mozgalmas, jó iramú és változatos játék zajlott a pályán. A kispestiek bátorságáról árulkodik az is, ahogyan a 34. percben gólt kaptak: Tamás ment fel a hazai tizenhatoshoz bedobáshoz, ám ebből kontrázhatott a Fehérvár, Kodro remekül szöktette Dárdait a bal szélen, aki mesterien tekert a kapu elé, az érkező Katona pedig a jobb kapufa segítségével a gólvonalon túlra helyezett, Dúzs már csak a gólvonal mögött tudta megfogni a labdát – 1-0. 

Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba

A kispestieket nem törte meg a hátrány, mentek előre, olykor olybá tűnt, mintha ők lettek volna otthon, ugyanakkor az is igaz, hogy veszélyeztetni nemigen tudta a hazai kaput. A szünet után a VAR sem állt melléjük, amikor Bese Barnabás kezét érintette a labda, a fehérvári védő nem szabálytalankodott. Egy perccel később Kocsis hagyott ki ziccert, és mindez jelezte a Bp. Honvéd ambícióit. A kép nem változott: a fővárosi együttes támadott, a Vidi pedig elsősorban kontrázott, de a védelem mindkét oldalon jól tette a dolgát. Aztán a 89. percben Heister a bal oldalon betörve adott középre, amikor a becsúszó Szabó Alex teljesen feleslegesen elkaszálta, amiért járt a tizenegyes, abból pedig Kodró magasan a kapu jobb oldalába bombázott – 2-0. 
Ezzel eldőlt a mérkőzés. A Bp. Honvéd visszacsúszott az utolsó előtti helyre, a Mol Fehérvár pedig értelemszerűen előbbre lépett, az új edző, Bartosz Grzelak pedig győzelemmel mutatkozott be első svédként a magyar labdarúgásban.

NB I, 24. forduló
Szombat
Mezőkövesd–Kisvárda 1-1 (1-1), Mezőkövesd, 1582 néző, jv.: Csonka. Gólszerző: Lukic (45.), illetve Mesanovic (8.). Kiállítva: Leoni (Kisvárda, 64.)

Debrecen–Kecskemét 1-2 (0-0), Nagyerdei Stadion, 3254 néző, jv.: Rúsz. Gólszerző: Loncsar (61.), illetve Deslandes (öngól, 66.), Horváth K. (80.)

Mol Fehérvár–Bp. Honvéd 2-0 (1-0), Mol Aréna Sóstó, 3683 néző, jv.: Karakó. Gólszerző: Katona (34.), Kodró (11-esből 89.)

Vasárnap

Vasas–Paks 13.30 (M4 Sport)

Puskás Akadémia–Újpest 15.30 (M4 Sport)

Zalaegerszeg–Ferencváros 20.15 (M4 Sport)

Borítókép: A fehérvári Kodro tizenegyesből tette biztossá a győzelmet (Fotó: Nemzeti Sport/Dömötör Csaba)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.