Nacho Fernández élete egyik legnehezebb időszakának tarja ezeket a napokat. Ám ő gyerekként is hajthatatlan maradt, családja és a klubja támogatásával kitartott az álmai mellett. Nem sokkal a betegség diagnosztizálása után szerencséjére egy bizonyos doktor Ramírez lett a kezelőorvosa. Az endokrinológus a korábbi tiltással szemben kifejezetten bátorította a fiút, hogy sportoljon sokat. Egy cukorbetegnek ugyanis elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás, a diéta mellett ez határozza meg napi bioritmusukat. Az ifjú futballistapalántának meg kellett tanulnia együtt élni a betegségével, a napi többszöri injekció és a rendszeres vércukormérés mellett meg kellett szoknia az energiaszeleteket is, amelyek nélkül máig nem engedik edzésre az orvosok.
Nacho állítása szerint egy cukorbeteg sportolónak háromszor annyira kell figyelni magára, mint egy egészséges embernek, ez azonban őt nem zavarta, sőt, ahogy egy korábbi interjú során fogalmazott, a betegség még tudatosabbá és profibbá tette őt a pályán és azon kívül is. A mindennapi nehézségek megalapozták azt a harcos mentalitást és küzdőszellemet, amiért máig tűzbe jönnek a blancók rajongói.
Szalai Ádám is csapattársa volt
A kitartásnak és az egyre jobb teljesítménynek köszönhetően Nacho a 2008–2009-es idényben felkerült a Real Madrid fiókcsapatába, a Castillában mutatott játéka pedig felkeltette a galaktikusok akkori edzője, José Mourinho figyelmét is. A másodcsapatban egyébként olyan játékosokkal játszott együtt, mint a ma már bayernes Lucas Hernández, a Chelsea szárnyvédője, Marcos Alonso, de egy rövid ideig csapattársa volt Szalai Ádám is.
A nagy egók és a fiatal koruk ellenére magukat sztáralkatnak képzelő játékosok között a visszahúzódó, csendes természetű Nacho nehezen érvényesült, a kemény munka 2011 áprilisában mégis meghozta a gyümölcsét. Szokás szerint a Real Madrid és a Barcelona szoros versenyt futott a bajnoki címért, s versengés hajrájában, a 33. forduló előtt jött el az akkor ifjú játékos életében a várva várt pillanat.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!