Természetesen a Real Madrid öltözőjébe is eljutott Wayne Rooney azon véleménye, miszerint a Manchester City nemcsak megveri, hanem el is pusztítja Carlo Ancelotti gárdáját a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A spanyolok középpályása, Toni Kroos erre csak annyit felelt, hogy tavaly is hallottak hasonló hangokat, aztán mindenki láthatta, mi történt…

A két csapat 2022-ben is a BL elődöntőjében randevúzott egymással. A manchesteri 4-3 után az angolok Madridban még a 89. percben is 1-0-ra vezettek, de a Real a ráadásban Rodrygo duplájával semmissé tette a City előnyét, majd a kétszer tizenöt perces hosszabbítás alatt Karim Benzema a döntőbe lőtte a rekordbajnokot, amely a párizsi fináléban a Liverpool legyőzésével koronázta meg a szezonját.
A Real Madridnak egy helyzet is elég volt
Az előzmények és Kroos nyilatkozata alapján a madridi játékosok aligha bánkódtak amiatt, hogy a keddi mérkőzés első harmadában alig-alig találkoztak a labdával. A Manchester City hetven százalékban birtokolta a játékszert, négyszer találta el Thibaut Courtois kapuját – igaz, kidolgozott helyzetük nemigen volt a világoskékeknek.
A Real Madrid kontrái több veszélyt hordoztak magukban, a befejezések viszont hiányoztak a hazai oldalon. A királyi gárda neve mellett nullák sorakoztak szinte minden mérvadó statisztikában egészen a 36. percig, amikor is Vinícius Júniornak köszönhetően a kapura lövések, a kaput eltaláló lövések és a gólok száma is egyre módosult. Luka Modrictól indult a támadás a bal oldalon, a horvát középpályás külsővel Eduardo Camavingához passzolt, ő pedig a középen érkező Viníciushoz továbbította a labdát. Éderson hiába vetődött, a brazil szélső húsz méterről a jobb felső sarokba bombázott. (1-0)
A Manchester City az első félidőben már nem tudott megújulni. A fordulás után felgyorsultak az események: Benzema az ötösről megeresztett lövésének John Stones állta útját, a másik oldalon pedig Courtois-t tesztelte Kevin de Bruyne. Az angolok gólzsákja, Erling Haaland általában megállíthatatlan, de ezúttal beleszürkült a mezőnybe. Az első és egyetlen említésre érdemes megmozdulása az 54. percben volt, amikor tíz méterről megcélozta a hazai kaput, de David Alaba becsúszva blokkolt.