– Nem szeretném az egekig magasztalni Jude Bellingham képességeit, mert még nagyon fiatal, de ő az egyik legtehetségesebb játékos, akit valaha láttam. A világ legjobb középpályása válik belőle – így jellemezte a társát a Szenegál feletti 3-0-s győzelem után Phil Foden. Végtére is, ő már tapasztalt öreg róka a maga 22 évével...
Így születnek a szállóigék. A jövő időre utaló kiegészítés egy nap alatt lekopott, Jude Bellingham már most a világ legjobb középpályása.
De legalábbis így beszélnek róla. Egymást érik a 19 éves kiválóságot méltató és persze a jövőjét cikkek. A Borussia Dortmund játékosának az értékét a mértékadó Transfermarkt a novemberi állapot szerint 100 millió euróra taksálja, ám a bennfentes források azt közlik, ez az összeg a világbajnokságot követően eléri 150 millió eurót, ez alatt aligha ússza bárki, aki ki akarja vásárolni a szerződéséből. Márpedig a Real Madrid, a Manchester City és a Liverpool kívánságlistáját is Jude Bellingham vezeti.
Miért a Dortmundot választotta?
Előrebocsáthatjuk, hogy a fiatal futballista nem csupán a pénz alapján választ, körültekintő döntést fog hozni. Ahogy azt hozott két és fél éve, amikor meglepetésre a Dortmund ajánlatát fogadta el.
Jude Bellingham 2003. június 29-én született Birmingham egyik elővárosában, Stourbridge-ben. Az édesapja, amellett, hogy rendőr, kiváló amatőr futballista hírében áll, aki fiatalon felfedezte a fiában rejlő tehetséget. Bellingham 2010-ben került a Birmingham City akadémiájára, s 2019-ben a klub valaha volt legfiatalabb játékosaként, 16 évesen és 38 naposan bemutatkozott a felnőtt csapatban. A nevelőedzője, Mike Dodds csodálatos személyiségként jellemezte. Egyetlen idényt húzott le az angol másodosztályban szereplő együttesben, a hatásáról mindennél többet elárul, hogy amikor 2020-ban, 17 évesen Dortmundba igazolt, visszavonultatták a 22-es számú mezét...

Megérte a pénzét?
A Manchester Uniteddel az élen már akkor csábította a Premier League legtöbb csapata, Jude Bellingham mégis a Dortmund ajánlatát fogadta el, amely potom 25 milliót fizetett érte. Bár jegyezzük meg, hogy 17 éves játékosért addig még nem fizettek 25 millió eurót. S hogy miért a Borussia ajánlatát fogadta el? Előtte is ismert volt a példa, hogy több angol tehetség Németországban teljesedett ki. Elegendő csupán az elmúlt évekből Jados Sanchót említeni, aki ugyancsak Dortmundban futott be.