Achraf Hakimi – Paris Saint-Germain, Nayef Aguerd – West Ham United, Noussair Mazraoui – Bayern München, Sofyan Amrabat – Fiorentina, Youssef En-Nesyri – Sevilla és persze Hakim Zijes a Chelsea-ből. Talán ők hatan a legismertebb marokkói labdarúgók. Hakimi és Zijes egyenesen világklasszis.
A huszonhat fős marokkói keretből csak hárman futballoznak odahaza, ketten Szaúd-Arábiában, egy-egy fő pedig Törökországban, illetve Katarban, a többiek kivétel nélkül európai klubokban, zömében az öt kiemelt ligában edződnek. Íme, egy újabb szempont, hogy miért is lenne hiba lebecsülni Marokkót Spanyolország ellen.
Ezzel persze még nincs vége. Egyetlen csapat sem zárta százszázalékosan, kilenc ponttal a csoportkört a katari vb-n. Héttel is csupán három: Anglia, Hollandia és Marokkó.
Bárhol születtek is, Marokkó a hazájuk
Van egy negyedik is, amelyik talán mindegyiknél fontosabb. Az egység, kicsit pátoszosabban, a hazaszeretet. A marokkói válogatott játékosai hét országból verbuválódnak, úgy értjük, hét különböző országban születtek, Marokkón kívül a többség Belgiumban, aztán Hollandiában, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Kanadában. A gyökereiket azonban nem feledték, noha választhatták volna szülőhazájuk válogatottját is, mégis visszataláltak Marokkóhoz, amely minden más országnál fontosabb nekik.
Akik nem Marokkóban születtek Yassine Bounou – Montreal, Kanada |
Úgy is fogalmazhatunk, hogy küldetéstudatuk van, miként arról Achraf Hakimi beszélt a spanyolok elleni mérkőzés előtt:
– Meg akarjuk változtatni az ember emberek gondolkodását az arab világról. Bebizonyítani, hogy az arab csapatok az európaiakkal is felvehetik a versenyt. A világbajnokság erre tökéletes alkalom.
Hakimi maga Madridban született, és azt is elárulta, hogy noha meghívták, miért nem lett spanyol válogatott:
– Néhány napig ott voltam a többi spanyol fiatallal Las Rozasban, de valahogy nem éreztem otthon magam. Nem történt semmi különös, de éreztem, hogy ez nem az a világ, amit otthon magamba szívtam. Az arab kultúra, a marokkói gyökerek. Ezt akartam.
Ez az érzés hajtja a marokkóiakat a katari vb-n. És persze a szurkolók rajongása, ami – miként az elmúlt napokban többször is a hírekbe került – többször átlépte a normális szintet. Persze azt is mondjatjuk, a marokkói bevándorlók Brüsszelben is csak arra akarták felhívni a figyelmet, hogy felveszik a versenyt az európaiakkal... Spanyolországban igyekeztek az események elébe menni, s felszólították a marokkói közösséget, hogy örömében is bánatában is viselkedjen higgadtan.
Marokkó történetének legnagyobb mérkőzése előtt áll
Walid Regragui, a marokkói válogatott szövetségi kapitánya természetesen tisztelettudóan beszélt a spanyol válogatottról.
– Nagyon nehéz mérkőzés lesz a világ egyik legjobb csapata ellen, a spanyolok a legnagyobb esélyesek közé tartoznak – mondta fel a kötelezőt, aztán rátért a saját csapatára: – Nekünk is megvannak a magunk értékeink. Labdarúgásunk történetének legnagyobb mérkőzésére készülünk. Nagy meglepetés lenne, ha kivernénk a spanyolokat.
Regragui elmondta, a világbajnokság előtt azzal készítette fel a játékosait, hogy nekik minden mérkőzés döntővel ér fel. Ami persze klisé. Különösen csapata Kanada elleni produkciója tetszett neki. S abból sem csinált titkot, hogy nem törekszenek majd a labda megtartására, ezt meghagyják a spanyoloknak, csak a gólszerzésben akarják megakadályozni őket.
– Az a tervünk, hogy a spanyoloknak fogalmuk se legyen, mit is kezdjenek a labdával – jelentette ki magabiztosan Regragui.
Luis Enrique nagyon ideges
Luis Enrique megváltozott. Ez a spanyol újságírók egyöntetű véleménye. A csoportkör során mindegyik sajtótájékoztatóján kedélyesen viselkedett, viccelődött a megjelentekkel, a Marokkó elleni találkozó előtt azonban ideges volt. Ki is osztotta a spanyol újságírókat, amiért számonkérték rajta a Japán elleni vereséget.
– Csupán tíz percen át játszottunk gyengén. Sőt, három meccsen összesen ebben a tíz percben érhette kifogás a teljesítményünket. Kétszázhetvenből (sőt, a hosszabbításokkal együtt háromszázból) csupán tíz. Nem érzik úgy, hogy igazságtalanok velünk?
– kérdezett vissza.
S azt még szóba sem hozta, hogy a Japán elleni meccs előtt a spanyol sajtó feszegette azt, hogy Spanyolország jobban jár, ha csupán másodikként jut tovább, mert akkor a negyeddöntőben elkerüli Brazíliát. Csak hát előbb a nyolcaddöntőt kellene túlélni, ami nem ígérkezik könnyűnek.
