Eddig a marokkói szurkolók hallatták a leghangosabban a hangjukat. Elsősorban nem is Katarban, hanem Belgiumban, közelebbről Brüsszelben. A belga, majd a kanadai válogatott elleni győzelem után is vandalizmusba csapott át az ott élő marokkói bevándorlók ünneplése.
Üzentek a marokkói bevándorlóknak: nincs több balhé!
Kedden végződnek a nyolcaddöntők a katari labdarúgó-világbajnokságon. A spanyol rendőrség kiemelt kockázatú eseményként készül odahaza a Marokkó elleni mérkőzésre. A Iszlám Vallási Egységek Spanyol Szövetsége (FEERI) arra figyelmezteti a Spanyolországban élő marokkóiakat, hogy az ünneplés nem csaphat át rendbontásba. Hát még a frusztráció.

Ez alapján a Spanyolország elleni nyolcaddöntőnek is van kockázata, hiszen az ibériai országban is jelentős létszámú marokkói közösség él, különösen Almeríában. A spanyolországi marokkói nagykövetség levelet intézett az országban élő marokkóiakhoz, amelyben arra kéri őket, hogy győzelem esetén visszafogottan vigadjanak. Hasonló kéréssel fordult a marokkói közösséghez az almeríai konzulátus, valamint az Iszlám Vallási Egységek Spanyol Szövetsége (FEERI) is.
Utóbbi egyenesen arra figyelmeztet, hogy az öröm vagy a bánat nem torkollhat rendháborításba, az iszlám híveinek kötelességük polgártársaikat is segíteni.
A spanyol belügyminisztérium kiemelt kockázatúként kezeli a Spanyolország–Marokkó mérkőzést, több városban, különösen Madridban megerősítik a rendőrséget és felkészülnek az esetleges rendbontásra.
Érdekesség, hogy a marokkói válogatott legnagyobb sztárja, Achraf Hakimi, a Paris Saint-Germain játékosa Madridban született és akár spanyol válogatott is lehetne.
Itt talál meg mindent, amit a katari vb-ről tudni érdemes: https://magyarnemzet.hu/futball-vb-2022
Borítókép: A bevándorlók nem titkolják, melyik csapat oldalán állnak (Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)
További Sport híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”
A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet
A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Ismét jöhetne az aranyat érő revans: ma, tíz év után újra Európa-bajnok lehet Magyarország
Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

A lakatlan sziget, üldözöttek menedéke, ami nélkül nem lehetne megrendezni a téli olimpiát
A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Bölöni László szavai botrányt okoztak Romániában – „Isten bocsássa meg…”
A román futball magyar származású legendája össztűz alá került, élesen bírálják a kijelentését.

Lesújtó liverpooli hír – ha ez igaz, arra Szoboszlai is ráfizethet
A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Ismét jöhetne az aranyat érő revans: ma, tíz év után újra Európa-bajnok lehet Magyarország
Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.

A lakatlan sziget, üldözöttek menedéke, ami nélkül nem lehetne megrendezni a téli olimpiát
A milánói–cortinai téli olimpia hivatalosan a pénteki megnyitóünnepséggel veszi kezdetét, de a versenyek már zajlanak.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!