Mint arról beszámoltunk, a Freiburg – amely Sallai Rolandot csereként, a 68. percben vetette be – 2-1-es győzelmet aratott a Bayern München otthonában , amivel bejutott a Német Kupa elődöntőjébe. Ami ennél is fontosabb, hogy a bajor sztárcsapat mindössze 11 nappal azután, hogy kirúgta Julian Nagelsmann vezetőedzőt, akinek a helyét Thomas Tuchel vette át, máris elvesztette az esélyét a két héttel ezelőtt még elérhetőnek tűnő triplázásra az idényben.

Tuchel szombaton a Dortmund elleni Bundesliga-rangadón vakítóan fényes győzelemmel mutatkozott be a Bayern élén, de azt a meccset nagyban befolyásolta Gregor Kobel kapus elképesztő potyagólja és a rá következő újabb kapushibája rögtön a találkozó elején, ami megalapozta a bajorok 4-2-es sikerét.
A Freiburg azonban nem adott ilyen nagyvonalú ajándékokat a Bayernnek, és a meccsen semmi sem látszott abból, hogy mi lenne jobb most Tuchel vezetésével, mint volt Nagelsmann alatt. A müncheniek végigtámadták a meccset, de átütőerő nélkül, az igazán nagy lehetőségeik pontrúgások után jöttek, ahogy a vezető góljuk is.