Elvitték a rendőrök, aki túl hevesen szurkolt a szovjetek ellen

Judik Zoltán építészmérnök, főiskolai világbajnok (1954), egykori olimpiai részvevő (1960, Róma) kosárlabdázó május 5-én pénteken ünnepelte a 90. születésnapját. Máig sajnálja, hogy az 1955-ös Európa-bajnoki döntőről, a nagy magyar sikerről önhibáján kívül lemaradt.

Judik Zoltán életének úgy is meghatározó, felejthetetlen élménye az 1955-ös Magyarország–Szovjetunió kosárlabda Európa-bajnoki döntő a Népstadionban, hogy nem játszhatott és nézőként is csak inkognitóban lehetett jelen.

– Már stabil válogatott voltam, amikor a budapesti Eb főpróbájaként Szófiában részt vettünk egy tornán. Itthon a fogászaton kaptam egy hepatitisz fertőzést, amelynek hatására Bulgáriából már besárgultan jöttem haza. A teljes karanténból csak a Népstadionban megrendezett döntőre tudtam megszökni. Mivel mérnökként már én is közreműködtem a speciális fapadlóból kialakított játéktér előmunkálataiban, így kétszeresen is nehéz volt végignéznem a magyarok győzelmét a szovjetek felett – elevenítette fel Judik Zoltán, miért is maradt le a magyar kosárlabdázás máig emlékezetes bravúrjáról, amiért sokaknak bűnhődniük kellett… 

– Máig nem feledem az akkori hangulatot. A túl lelkes drukkereket civil nyomozók emelték ki a közönség soraiból. Egyetemi évfolyamtársamat, Kvetán Józsefet például két nappal később az ország összes egyeteméről kizárták…

Judik Zoltán arról is mesélt, hogyan vált belőle kosárlabdázó:

– A Villányi úti cisztercita gimnáziumban esténként rendre bámultam az iskola termében a MAFC felnőttjeinek edzéseit. Egyik társunk édesapja azért hívta életre a Kelenföldi Munkás Sport Egyesületet, hogy mi is rendszeresen játszhassunk. Három év után már a Budapest I. osztályban szerepeltünk. Érettségi után igazolt le a MAFC.

Judik Zoltán 1954-ben lett válogatott játékos, 1960-ig összesen 116-szor lépett pályára a nemzeti csapatban, amellyel kijutott az 1960-as római olimpiára, s ott kilencedik lett. Klubszinten összesen tízszeres magyar bajnok, de ehhez klubváltásra is szüksége volt. 

– Soha nem lettem volna tízszeres bajnok, ha nem menekülök el a MAFC edzője, Vadászi Ede elől a Honvédba, akit egy hónappal távozásom után felmentettek.

Judik Zoltán 1964-ben hagyott fel az aktív játékkal.

– Kassai Ervin hívására végeztem el a bírótanfolyamot, aki azonnal Bajára, egy élvonalbeli rangadóra küldött, ahol annyi mocskot kaptam a gyerekeim füle hallatára, hogy a lefújást követően azonnal közöltem: befejeztem. Az edzősködés szóba sem jött az időigényes napi munkáim miatt. A bajai döntéssel kapott vissza a családom.

A kiváló sportember a sportpályafutása végeztével tanult szakmájában, mérnökként helyezkedett el.

– Beláttam, ha nem hagyok fel a játékkal, nagy hátrányba kerülök a civil életben. Így viszont szép karriert futhattam be a munkám révén is. 1968-ig dolgoztam a Népstadionban, majd a TF következett 1986-ig, ahol műszaki igazgató lehettem. Ekkoriban kezdtük a sporttechnológiai szakmát felépíteni. Az építész-tervezők mellett mindmáig alkalmazzák ezeket a szakembereket, akik egy sportlétesítményen belül a sportágak technikai követelményeit meghatározzák. A TF után részt vehettem a Hajós Alfréd- és a Komjádi-uszoda rekonstrukciójában is. 2002-ben mentem nyugdíjba, de a sporttechnológiai megbízásokkal levezetésként mindmáig szívesen foglalkozom.

Pályafutásom során mintegy százhatvan sportlétesítmény tervező-előkészítő munkálataiban vettem részt. Különösen a szívemhez nőtt a Ferencváros stadionjával szembeni új MVM Dome, a leégett Körcsarnok és az eredetileg Taróczy Balázsnak készült, Vasas Pasaréti úti teniszcsarnok, amelyből nagyon szép kosárlabda-centrumot sikerült kialakítani.

Nagy hatást tett rám a TF sajnálatosan leégett, fedett atlétikai csarnoka is, amelynek padlózata több sportág versenyeire is alkalmas volt.

Judik Zoltán visszavonulása után is rendszeresen sportolt.

– Az öregfiúkkal a hétfői napokon játszottunk a Honvédban, majd évtizeddel később elfogytak a játékostársak… Mivel már előzőleg is teniszezgettünk Gremingerrel, Simonnal, Benczével, Schmitt Pállal és Buda Istvánnal, így adott volt az irány. Az öregfiúk között versenyeztem is, elsősorban párosban voltam eredményes. A legsikeresebb a 2018-as esztendő volt, mikor a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) világbajnoki tornáján korosztályomban a második helyen végeztem Szentirmay Erzsébettel párban. Az év végi világranglistán pedig egyéniben elsőnek rangsoroltak.

A korábbi kiváló játékos a kosárlabda-társadalommal is tartja a kapcsolatot.

– A fiam, Judik Béla Farkas Attilával közösen szervez kosárlabdás összejöveteleket. Szeretném, ha a régi kosarasok közül mindig felkérnének valakit, aki a sikeres szakmai- és életpálya-tevékenységéről tartana rövid, gondolatébresztő előadást. Egyébként szívesen ápolok minél többekkel baráti kapcsolatot, de ebben a körben politikai hovatartozás nem jöhet szóba. Olyanok állnak közel hozzám, akiknek megfelelnek a kereszténységről, a hit fontosságáról, a hazaszeretetről és a nemzeti hovatartozásról vallott elveim.

Judik Zoltán a kilencvenedik születésnapját családi körben ünnepelte, amire nem mondhatjuk, hogy szűk lenne.

– Harmincnégy tagú családomra tekintettel Pannonhalmán kibéreltünk egy kulcsos házat péntektől vasárnapig, azért, hogy mindenkit tudjunk fogadni. A legtöbben szombaton, déltájban látogattak el hozzánk, akkor huszonöten voltunk együtt.

Borítókép: Judik Zoltán életét meghatározzák a piros-fehér-zöld nemzeti színek (Fotó: Jocha Károly)