Fetter Erik nemzeti színekben kezd
Fetterre azonban korábban, már a szombati első szakaszon, a Fossacesia és Ortona közötti 19,6 kilométeres időfutamon érdemes lesz odafigyelni.
– Három időfutamot is rendeznek az idei Girón, ezeken mindent megteszek majd, hogy megmutassam a tévében a magyar bajnoki trikót. Ezekre a napokra mindenképp készülhetnek a hazai szurkolók, meg akarom adni a tiszteletet az országnak azzal, ahogy a nemzeti színű mezben tekerek. De a teljes Giróra megígérhetem, hogy mindent kiadok magamból – lapunk kérdésére így üzent Fetter Erik a magyar kerékpárrajongóknak az EOLO–Kometa csütörtöki online sajtótájékoztatóján.
A magyar kerékpáros korábban elárulta, hogy a szokatlanul sok, 73,2 kilométernyi időfutamot tartalmazó útvonal miatt a felkészülés során jobban koncentráltak erre a műfajra, mint a hegyekre.
Fetter az elmúlt két évben megnyerte a magyar időfutam-bajnokságot, ezért tekerhet a tavalyi Giróhoz hasonlóan idén is piros-fehér-zöldben az egyenkénti indításos szakaszokon. S minél jobban teljesít ezeken a versenynapokon, értelemszerűen annál valószínűbb, hogy sokat kerül képernyőre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!