Arsene Wengert is lenyűgözte a legsikeresebb magyar menedzser

Édesapja, Gelei József válogatott kapus volt, Tokióban olimpiát nyert, és védett az 1966-os világbajnokságon is. Gelei Károly mégsem az ő hatására lett kapus, és teljesült az álma azzal, hogy egyszer pályára léphetett a válogatottban is. Bár a nyolcvanas évek elején tizenkilenc évesen berobban a magyar mezőnybe, mégsem futballistaként, hanem mérkőzéseket, futballtornákat és edzőtáborokat szervező menedzserként lett híres szerte a világban. Olyan klubok tartanak igényt a szolgálataira, mint például az AS Roma, de ő hozta Magyarországra a Real Madridot és az AC Milant is. Őt a futball üzleti része vonzza, és az interjúban elárulja a siker titkát is.

20230606 budapest gelei karoly válogatott labdarúgó, kapus Fotó: Havran Zoltán

– Mikor váltotta fel a grundot valamelyik klub?
– Harmadikba jártam az általános iskolában, amikor a Vasasba már kapusnak jelentkeztem. Ott edződtem, fejlődtem, haladtam előre, ám apu sokszor vállalt munkát külföldön, így elkezdtük járni a világot, két évet éltünk például Ausztráliában, és nem csatlakoztam egyik klubhoz sem. Tizenhat évesen a harmadosztályú Rákóczifalvára kerültem, miután hazajöttünk, ahol Lódi László foglalkozott velem, majd Bicskei Bertalan betett az ifi válogatottba, szóval haladt előre a pályafutásom.

– Egyértelműen profi kapus akart lenni?
– Egész pontosan válogatott kapus. Tízéves koromtól kezdve ez volt az álmom, sok mindent alárendeltem ennek, tettem érte, és ha csak egyszer is, de védhettem a válogatottban, tehát az álom teljesült.

Fotó: Havran Zoltán

– Még nem töltötte be a tizenkilencedik életévét, amikor bemutatkozhatott az élvonalban. A Csepel akkori vezetőedzőjét történetesen Gelei Józsefnek hívták…
– Ez a véletlen műve volt. Két évvel korábban az MTK igazolt le, majd Verebes József azzal marasztalt, hogy én leszek a harmadik számú kapus. Ez nemigen motivált, inkább védtem a TF-ben, majd a télen megkeresett a Csepel, hogy a nyártól menjek oda a válogatott Kovács Attila mögé, akitől sokat tanulhatok, és amikor ő külföldre szerződik, kész leszek az első osztályra. Aláírtam, majd Kovács Attilát elsodorta a bundabotrány több neves, meghatározó futballistával együtt. A Csepel annyira meggyengült így, hogy biztos kiesőnek tűnt, és a klub nem talált edzőt, aki elvállalta volna. Végül apu igent mondott a felkérésre. Keresett rutinos kapust, de hiába, és amikor elérkezett a bajnoki rajt, a két tizennyolc éves kapus közül engem tett be.

Futball vagy katonaság: egyszerű választás

– A korabeli sajtót figyelve valósággal berobbant a köztudatba. Az első meccsén tizenegyest védett, a Népsporttól pedig sorozatban kapta a jobbnál jobb osztályzatokat.
– Valóban, sokat számított, hogy az első alkalommal kivédtem a békéscsabai Kerekes Attila büntetőjét, ettől mindenki elfogadott. Nyertünk, ami lendületet adott, és az első három forduló után a tabella élén álltunk három győzelemmel és hét nullás gólkülönbséggel. Persze, ettől nem kaptunk vérszemet, ha kevéssel is, de sikerült bennmaradnunk, ami bravúrnak számított. Nekem jól ment a védés, de ehhez kellett egy remek védelem, amelynek az idősebb tagjai, mint például Gálhidi György és Elekes József várták tőlem, a tinédzsertől, hogy irányítsam őket.

– Nem volt túl merész lépés az azokat az éveket uraló Honvédhoz szerződni? Csepelen húsz lövésből tizennyolcat kivédett, már parádézott, Kispesten a kapus két-három labdát kényszerült hárítani, abból egy hiba már feltűnő lehetett.
– Ez így van, de a válasz összetett. Szerettem Csepelen játszani, annak ellenére, hogy a csapat a második évre tovább gyengült, és ki is esett. 

Komora Imre, a Honvéd vezetője odajött hozzám, és azt mondta, Karcsikám, jössz hozzánk vagy mehetsz valahova másfél évre katonának. A második nem tűnt túl vonzó lehetőségnek, ráadásul két remek évvel a hátam mögött a bajnokcsapat hívott,

 nem riasztott el a kihívás, de igaz, csak ott döbbentem rá igazán, hogy a Honvéd mennyire más világ. Például azért is, amit a kérdésben megfogalmazott.

– Mindössze négy bajnokin védett.
– Tény, nem lett sikeres időszakom a kispesti, de úgy fogom fel, hogy rengeteget tanultam, és hasznomra vált. Közben kerestek több klubtól is, és mert Vácról Brockhauser István éppen elment Újpestre, ott első kapus lehettem, ezért odaigazoltam. Kis csapat, sok melóval, hasonló a Csepelhez, és sokat védhettem, jól is ment a játék. Másfél év után a belga Antwerpen képviselői eljöttek a Fradi elleni meccsünkre valaki mást megnézni, ám napokkal korábban megsérült a kapusuk. Kikaptunk egy nullra, de túlzás nélkül remekeltem. Egész héten nem edzettem betegség miatt, de szerencsére vállaltam a játékot, mert a belgák kölcsönvettek fél évre, majd a nyáron végleg megszerezték a játékjogomat. Némi tréfával mondhatom, így is részese lettem a Vác bajnoki címének, mert az értem kapott pénzből a klub több játékost is megvehetett.

– Öt évet töltött el az Antwerpennél, de ott sem védhetett sokat. Hogyan bírta így ki ilyen hosszú ideig?
– Fontos tudni, hogy a belga bajnokságban akkor három külföldi lehetett a pályán. Egy holland és egy német helyét senki sem kérdőjelezte meg, a maradék egyre pedig heten pályáztunk, abból hat válogatott volt. Nekem megmondták, hogy vagy védek, vagy a kispadra sem ülhetek le. A csapat sok gólt szerzett, nem az volt a legfontosabb, hogy ki áll kapuban.

 

Kárpótlásként mehetett kölcsönbe

– Továbbra is a kérdés, hogy miért nem állt tovább?
– Az elnök nagyon kedvelt engem. Eddy Wauters korábban válogatott futballista volt, egy banknak az igazgatójaként dolgozott, hét nyelven beszélt, roppant intelligens embernek ismertem meg. Többször kértem, engedjen el legalább kölcsönbe, de mindig azt felelte, maradjak, harcoljak még a helyért, ha eltelik öt év, már nem számítok külföldinek, és könnyebb lesz a helyzetem. Edzőmeccseken és második csapatban védtem, majd nagy nehezen kölcsönadott a másodosztályú Boomnak. Gyenge csapat volt, de sikerült bennmaradnunk, köszönhetően az én teljesítményemnek is.

– Mindebben nem látom egyértelmű a jelét annak, hogy az elnök nagyon kedvelte volna önt…
– Mondom tovább. Egy alkalommal kértem tőle, engedjen el egyetemre. Kérdezte, milyen egyetemre, és pedig mondtam, hogy bankárképzőre.

Kijelentette, hogy ő futballozni hozott a klubhoz, de attól fogva rengeteget mesélt nekem az üzleti életéről, beszámolt a nagy döntésekről, kicsit belevont a klub gazdasági ügyeibe is. Úgy éreztem, tervei vannak velem.

Az egyik bajnokság végén az utolsó három meccsen én védtem, annyira jól, hogy a holland edző azzal köszönt el tőlem, hogy az ősszel én leszek a kezdő a kapuban. Boldogan mentem nyaralni, ahol egy belga újságban olvastam, hogy az Antwerpen szerződtette a BEK-győztes Crvena zvezda kapusát. Amikor visszatértem, az elnök magához hívatott, és elmondta, olcsón tudta megszerezni a szerbet, már most tudja, hova adja el egy év múlva többszöröséért annak, amennyiért megvette. Lényegében folyamatosan a futball üzleti aspektusára hívta fel a figyelmemet, ami komolyan érdekelt, de persze csalódott voltam, és kárpótlásként akkor engedett el a Boomba.

– Most már értem, miért volt Eddy Wauters meghatározó személyiség a karrierjében, hiszen a futball után a sportág üzleti részében szerzett magának tekintélyt és hírnevet.
– Így van. Őt sokan nem kedvelték, a futballüzlet a kisujjában volt. Tudta, hogy a klubnak nincs annyi pénze mint mondjuk az Anderlechtnek, ezért folyamatosan pénzt kell csinálni, és ehhez nagyon értett. Akkoriban építette ki a stadionban a VIP-boxokat, és nem értettem, hogy hat-nyolcezres stadionban erre miért van szükség. Felvilágosított róla, hogy a legnagyobb üzletek nem a bankokban, hanem ezekben a páholyokban köttetnek a meccsek közben.

 

Csak az üzleti oldal érdekli

– Hogyan lett ebből a mérkőzések, edzőtáborok nemzetközi szervezése?
– Az elnök belém oltotta, hogy üzleti alapon mitől működik a labdarúgás, hogyan kell felépíteni egy klubot, és hogyan lehet pénzt csinálni. Magyarországon eddig öt-hat gigarendezvényt, benne a Real Madrid, a Milan, a Roma és az Arsenal kétszeri idehozatala, és ezek közül csak egy lett veszteséges, a többi kitermelte a belefektetett összeget, és még hasznot is hozott. Hozzáteszem, nem fillérekről van szó!

– Többször is használta azt a kifejezést, hogy üzleti alapú futball. Ennek mi a jelentősége?
– A mai labdarúgásban két finanszírozási rendszert találunk. Az egyik az üzleti alapú, amelyben azt nézed, hogy mindkét fél jól járjon, a másik a mecenatúra jellegű labdarúgás, amely többnyire Közép- és Kelet-Európára jellemző, és nem üzleti alapú megfontolások vezérlik. Ebben lehet politikai akarat vagy bármi más, és ez is teljesen legitim, nincs vele semmi gond, mert működőképes, például nálunk is. Engem viszont mindig is csak az első érdekelt, csak az mozgatta meg a fantáziámat.

Fotó: Havran Zoltán

– Mi kell ahhoz, hogy idejöjjön például a Real Madrid egy gálameccsre?
– Megfelelő kapcsolatrendszer és persze pénz. Hamar rájöttem, hogy íróasztal mögül nem lehet üzleteket kötni. Szerencsére szeretek utazni, folyamatosan úton voltam és vagyok, személyes ismeretségeket alakítok ki, mindenhol ellesek valamit, amit hasznosíthatok, és az így születő kapcsolatok a siker alapjai. Néhány éve például felhívtak az AS Romától, hogy tudok-e egy adott napra meccset szervezni, akkor vittem ki hozzá a Debrecent, és nem véletlenül engem kérdeztek.

– És a pénz? Az hogy jön össze?
– A Real Madrid nagyon komoly összegért jött el Budapestre, minden más, még Puskás Öcsi bácsi emléke is csak duma volt. Le kellett ülni és átgondolni, mi hozható ki ebből. Mennyi jön ki a jegybevételből, a televíziós közvetítési jogból, a szponzorációból, a reklámokból, és amikor arra jutottam, hogy a végső egyenleg pozitív lehet, akkor belevágtam. El kell mondanom, hogy nagyon sokat köszönhettem Demján Sándornak, aki anyagilag sokat segített, mert az ilyen gálameccseknél a klubot mindig előre kell kifizetni, nem pedig a bevételek beérkezése után.

 

Szervezi a következő nagy durranást

– Úgy tudom, egy időben elsősorban Afrikára fókuszált. Mi vonzotta a kontinenshez?
– Ez a vonal ma is élénken él. Egyszer felhívtak Nigériából, hogy szervezzek meg egy meccset olyan nagy nevű csapattal, mint a Liverpool vagy a Manchester United. Elutaztam oda tárgyalni, és lehetetlen időpontot jelöltek meg, a mérkőzés nem jöhetett össze, viszont elvittek egy utánpótlás tornára.

Leesett az állam attól, amit ott láttam, az egy hét alatt többet tanultam az utánpótlásról, mint előtte hosszú éveken keresztül. Apám mindig a grundot nevezte meg annak a zálogának, hogy az ő korában hemzsegtek a klasszisok a magyar futballban, és én ott, Nigériában értettem meg, hogy mennyire igaza van.

A pálya hepehupás volt, a labda össze-vissza pattog, ezért minden gyerek mindkét lábával nagyszerűen kezeli labdát, mert rákényszerül, fizikálisan lenyűgözőek, és egy tinédzser a futballban az életéért harcol, mert a játék számára a kitörési lehetőség a nyomorból. Ha technikailag csiszolod és technikailag tanítod őket, csodás játékosokat kaphatsz.

– Tehát játékosok menedzseléséről van szó?
– Nem, engem az nem érdekel. Csak az egyenes és tiszta dolgokat szeretem, nincs kedvem mások eszén túljárni. Mint már mondtam, engem az olyan üzlet izgat, amelyben mindkét fél a lehető legjobban vár. Bizonyos okokból beugrott, hogy Nigériában lehetne több olyan utánpótlás tornát szervezni, amelyen a játékosmegfigyelők szemrevételezhetnek több helyről összeverbuvált fiatalokat, és ennek akkora sikere lett, hogy öt éve minden évben megrendezzük.

– Melyik rendezvény volt a legérdekesebb?
– Arsene Wenger jut elsőként az eszembe, nehezen tudtuk rávenni, hogy eljöjjön Szombathelyre. Az Arsenal emberei háromszor szemléztek a Haladás régi stadionjában, amely nem volt túl jó állapotban. Amikor végül a francia menedzser megjelent, én kísértem mindenhova. Mondta, miken kellene változtatni, az önkormányzat embere pedig ott állt mellettünk és jegyzetelt, majd minden kívánságot teljesített. Amikor pedig Arsene Wenger kiment a meccs előtt a pályára, körbenézett, és azt látta, hogy dugig megtelt a stadion, azt mondta, jövőre a fele összegért is eljönnek.

– Mi a következő nagy durranás?
– Egy nagy nemzetközi projekt, amelynek most nem szeretném még elárulni a lényegét és a részleteit. Több ország érintett benne, ha összejön, akkor nagy durranás lesz. Még sok benne a bizonytalanság, nincs meg teljesen az anyagi fedezet, meg kell győzni néhány embert, hogy ők is lássák benne a lehetőséget, ahogyan én. A napi feladatok mellett most ezen dolgozom.

Borítókép: Gelei Károly világszerte ismert és elfogadott menedzser lett (Fotó: Havran Zoltán)