Bármilyen sportágra is vált a válogatott focista, bajnok lesz belőle

Hahn Árpád négyszeres magyar labdarúgó, a Vác játékosaként bajnok is lett az élvonalban. Puskás Ferenc még elfelejtette beállítani a válogatottba, Verebes József pótolta a mulasztását, később a Bp. Honvéd csapatkapitányaként a Magyar Kupát is a magasba emelhette. A térde miatt fiatalon sportágat kellett váltania, és bármibe fogott, ott gyorsan a csúcsra ért: ő nyerte az első magyar profi golfbajnokságot, ezt megismételte a seniorok között is, majd ugyanebben a kategóriában élete első versenyén íjászatban is aranyérmet vehetett át. Az utóbbi két sport tölti ki az életét, és ha a szabadban éppen nem lehet golfozni, sebaj, otthon a padlásán is van pálya.

20220823 Budapest Hahn Árpád golfoktató és -versenyzõ, valamint Eurosport szakkommentátor. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád

– Ha idétlenkedni akarnék, így is kezdhetném: a magyar Robin Hooddal beszélgetek?
– Robin Hood csak leszek. Talán. Ő nagyon profi volt, én viszont az íjászatnak csak az elején tartok, még akkor is, ha a korosztályomban Magyarországon a legjobbak közé tartozom, manapság hárman-négyen próbáljuk megdönteni a csúcsokat.

– Bevallom, sohasem hittem volna, hogy egy korábbi válogatott futballistával éppen az íjászatról fogok beszélgetni.
– Hatéves voltam, amikor már készítettem magamnak íjat, később harminc évig volt ősmagyar íjam, amelyet évente egyszer-kétszer elővettem, lőttem vele, tehát a vadászszenvedély végigkísérte az életemet. Hét éve vadászom, tavaly pedig letettem a vadászíjászvizsgát is, és a versenyzés azzal kezdődött, hogy muszáj volt elkezdenem sokat gyakorolni. Biztos kézzel kell célozni, hiszen nem akarom megsebezni az állatot, mert attól csak szenved, az edzésekből pedig egyenesen következett a verseny.

– Gyerekként Robin Hoodnak vagy válogatott futballistának álmodta magát?
– A válaszhoz tudnia kell, hogy sváb származású vagyok, de egy magyar faluban éltünk Szekszárd közelében. Hat-hét éves lehettem, amikor hetven körül a magyar válogatott az NSZK-val játszott, a fél falu nézte az egyetlen tévén a meccset velem együtt, és amikor a németek rúgtak egy gólt, az apám felugrott, majd azt kiáltotta, hogy ez az, vezetünk! Svábként poénnak szánta a sok magyar között, engem viszont felpiszkált vele, és kijelentettem, egyszer magyar válogatott leszek, és majd rúgok egy gólt a németeknek.

– Komolyan így kezdődött a karrierje?
– Igen, én ezt elhatároztam, és nap mint nap a szemem előtt lebegett, amikor fociztam. Kellett hozzá az is, hogy szerencsére beköltöztünk Szekszárdra. Ott először szertornáztam, de ötödikesként már futballoztam, és nem volt kérdés, hogy ebben a sportágban szeretnék a csúcsra jutni. Ügyesnek tartottak, de nagyobb volt az elszántságom. 

Szerintem sokan összetévesztik az adottságot a tehetséggel, az utóbbi sokkal összetettebb, mint amire használjuk. Az én szememben a tehetséges ember az, aki kihozza a képességeiből a maximumot, és azt hiszem, a sok edzéssel, a jó monotóniatűrésemmel én ezt elértem, pedig az adottságaim nem voltak kiemelkedők. Tízévesen senki sem mondta volna rólam, hogy egyszer válogatott leszek.

– Mi adta meg ehhez a lökést?
– Az, amikor Pécsre kerültem, és Garami József lett az edzőm. Szakmunkásképzőt végeztem, tizenhét évesen hajnali negyed hatkor már a buszmegállóban álltam, fél kettőig dolgoztam egy gyárban, háromtól hatig edzettem, hazamentem, megvacsoráztam, és feküdtem le aludni. Egy teljes év telt el így, és a szombati meccseken mindig a legjobbak közé tartoztam. Garami József keze alatt rengeteget fejlődtem, de a felnőttcsapatban olyan válogatott középső védők játszottak, mint például Róth Antal, ezért Józsi bácsi visszaküldött kölcsönben Szekszárdra, szerepeljek sokat a másodosztályban, és majd visszahoz. Erre nem kerülhetett sor, mert megsérült a térdem, a bokám, egyik műtét követte a másikat, és huszonhárom évesen az is szóba került, hogy nem futballozhatok tovább.

Fotó: Kurucz Árpád

– Ehhez képest a topon lévő, éppen bajnokságot nyert MTK-hoz került. Ez hogyan jött össze?
– Pont akkor nem volt semmi bajom, és nagyon jól ment a játék. Teszler Vendel, az edzőm Szekszárdon megdolgoztatta a lábamat a konditeremben, és ezzel ő mentette meg a pályafutásomat, utána tíz évig nem voltam sérült. Később az MTK-ban Verebes József, majd Vácott Csank János tiltotta a súlyzós edzéseket, ezért titokban csináltam őket. Egyébként Lantos Mihály jött el az egyik meccsünkre Szekszárdra, nem miattam, de utána odajött hozzám, és megkérdezte, lenne-e kedvem az MTK-ban játszani, én pedig azonnal rávágtam az igent.

– Verebes Józsefnél lett NB I-es labdarúgó, néhány évvel később pedig a válogatottba is ő tette be.
– Valóban, meghatározó alakja volt az életemnek. Nagyon tudta, kinek mikor, mit kell mondania ahhoz, hogy kihozza belőle a legtöbbet. Egyszer az én hibámból esett gólunk miatt nem nyertünk egy nemzetközi meccsen, majd az öltözőben ő mindenkinek gratulált, közölte, egy hiba miatt maradt el a siker, ezért mindenki megkapja a győzelmi prémiumot, és nekem egyetlen rossz szót sem mondott, a következő meccsen pedig betett a kezdőcsapatba. A bizalmával megvett magának, miatta is tettem oda magamat minden mérkőzésen.

Fotó: Kurucz Árpád

– A válogatott keretébe viszont nem Verebes József, hanem Puskás Ferenc hívta be először. Róla milyen emlékei vannak?
– Csodálatosak. Megtisztelő, hogy az egyik saját becenevén Svábnak hívott. Dublinban játszottunk az írek ellen, és úgy volt, hogy a két csapat legendás szövetségi kapitánya, 

Öcsi bácsi és Jackie Charlton egymás mellett bevonul a pályára, ám Charlton néhány lépés után megállt, és hagyta, hogy Öcsi bácsi egyedül sétáljon el a kezdőkörig. Telt ház volt, és az ír szurkolók szinte őrjöngve ünnepelték őt, még most is libabőrös leszek, ha erre a jelenetre gondolok.

 A szünetben kettő nullra vezettek az írek, Öcsi bácsi szólt, hogy melegítsek, mert majd becserél. Én buzgón melegítettem, a srácok pedig elkezdték rúgni a gólokat, négy kettőre nyertünk, és ő belefeledkezett a meccsbe. Utána meglátott az öltözőben, és felkiáltott: Sváb, a fene egye meg, rólad elfeledkeztem! Egész pontosan nem így fogalmazott, de azt hagyjuk – így nem lettem nála válogatott.

–  Visszatérve a klubfutballhoz, miért ment át Vácra, amikor jó helye volt az MTK-nál?
– Akkoriban szokás volt, hogy a lejáró szerződésű játékosokat elbizonytalanították. Kispadoztatták, esetleg a keretbe sem kerültek be, hogy letörjék a szarvukat a küszöbönálló tárgyalások előtt. Velem is ez történt, de nekem ez nem tetszett, és amikor megkeresett a Vác, igent mondtam. A Vác akkor a negyedik helyen végzett éppen, és én a legjobb ütemben érkeztem, hiszen egy évvel később, kilencvennégyben bajnokok lettünk. Csank János nagyon jól rakta össze a csapatot. Rengeteg meccset megnézett minden hétvégén, ismerte a teljes magyar mezőnyt az alacsonyabb osztályokat is beleértve, és fegyelmezett sportembereket hozott a klubhoz. És persze rengeteget futottunk, hihetetlen edzésmunkát végeztünk.

– A kérdés megint ugyanaz: ha ennyire jó volt Vácott, miért ment el a Honvédhoz?
– Három év után szerintem egészséges váltani. Ráadásul Vácott egyre több anyagi gond jelentkezett, és szóltak, hogy fizetne értem a Honvéd, és bár nehéz lesz pótolni, ha beleegyezem, akkor ők belemennek az üzletbe. A kispestiek jó pénzt kínáltak, és tudtam, a Vác már csak lefelé tud menni, ezért igent mondtam. 

Sajnos a Honvéd sem a legszebb időszakát élte, két év alatt hat edzőnk volt, és ott is kiürült a kassza. Komora Imre le akart venni a pénzemből, de nem mentem bele, elmentek olyan futballisták, mit például Illés Béla, és gyengén szerepeltünk. Ugyanakkor csapatkapitány lettem, és kilencvenhatban én vehettem át a Magyar Kupát, majd én köszönthettem Puskás Öcsi bácsit a hetvenötödik születésnapján, szóval azért őrzök szép emlékeket is arról az időszakról.

– A mostoha körülmények miatt hagyta abba a futballt mindössze harminchárom évesen?
– Nem. Már nagyon rossz volt a térdem, Komora Imre el akart adni a Gázszernek, a Vác viszont hívott a tartalékcsapat edzőjének, és én egyik pillanatról a másikra lezártam a karrieremet. Egy év után a Vác gyakorlatilag tönkrement, és a főszponzornak, a Zollnernek a képviselője azt mondta, nem tudnak kifizetni, de menjek ki Németországba, az anyavállalatnak van egy negyedosztályú csapata, amely éppen rutinos középső védőt is keres. Kiköltöztünk, és a hatalmas termetű, erős németek ellen minden meccsre össze kellett drótoznom magamat. Fél év elteltével lepattant a térdemben az utolsó porc is, a Zollner úr a Bayern München orvosához küldött el, aki azt mondta, nem holnap kell végleg felhagynom a futballal, hanem ma, különben hamarosan járni sem tudok. Zollner úr azt mondta, amíg az ő gyára működik, ott nekem és a családomnak lesz munkája, de amikor vége lett az iskolának, hazajöttünk.

– Szörnyű lehetett ezt megélni.
– Ne gondolja! Fel voltam rá készülve, ráadásul tényleg igaz, hogy amikor becsukódik egy ajtó, kinyílik egy másik. A sérülésem előtt egy hónappal Németországban elmentünk egy golfbemutatóra, és számomra is megdöbbentő módon a fiammal együtt nagyszerűen ütöttük a labdát. Az edző el sem hitte, hogy életünkben először van ütő a kezünkben. Az orvos parancsa után otthon töprengtem, hogy mihez kezdjek, amikor beugrott, hogy ha nem futhatok, nem focizhatok, akkor elkezdek golfozni. 

Vettem egy golfszettet, és azóta, húsz éve minden egyes nap golfozom, az utolsó három év annyiban kivétel, hogy a hétvégeken és hétfőn vadászom. A golf lett a munkám és a hobbim is, szponzoroknak köszönhetően nemzetközi versenyekre is járhattam, én nyertem az első magyar profi bajnokságot

 tizennégy évvel ezelőtt, az idén első lettem a senior kategóriában, a fiam pedig egy évtizeden át profiként versenyzett.

– Tehát futballban és golfban is magyar bajnok?
– Igen, de  ott van még az íjászat is, hiszen tavaly a profi bajnokságon, életem első versenyén a seniorok között szintén bajnok lettem, tehát mindhárom sportágban szereztem aranyérmet. Sajnos a pandémia idején a golfban sem rendeztek versenyeket, ezért ott megtorpant a lendület. A felkészülésem viszont folyamatos volt, mert a házam padlásán pályát építettem, ott is tudtam gyakorolni. Körülbelül négy méterről ütöm meg a golflabdát egy fehér vászonra, ezt radarkamera rögzíti, és a kapott adatok alapján tudom módosítani a mozdulatsoromat.

– Ha azt mondom golf, Magyarországon mindenkinek a milliomosok vagy a milliárdosok jutnak az eszébe.
– Igen, de ez a filmekből eredő hamis képzet. Most egy golfpályán beszélgetünk, és ha vesz ezer forintért ötven labdát, azzal itt órákon át gyakorolhat vele. Egy olyan felszerelés, amellyel már lehet élvezni a játékot, nem drágább egy kerékpárnál vagy egy jobb sílécnél. Tudok olyan magyar pályát, amelynek a tagja nem éri el a kétszázezer forintot, amelyért akár minden egyes nap annyit golfozhat, amennyit csak akar, egy síelés egy hét alatt bőven elvisz ennyit. Tunéziában a taxis mondta, mi vagyunk az utolsó fuvarja, mert golfmeccse van, az Egyesült Államokban sok utcasarkon lehet golfozni tizennyolc lyukra az önkormányzat pályáin, oda kevés pénzért mindenki bemehet, tehát a golf nem csak a mágnások sportja, sőt.

Fotó: Kurucz Árpád

– Lehet tenni azért, hogy Magyarországon ez a rögzült kép megváltozzon, és tömegek űzzék a sportágat?
– Most biztosan nem, mert nincs elég pálya. Nem is versenypályából, hanem a gyakorlóból van kevés. Ez két futballpályányi terület, és sok országban ezek fenntartását segíti az állam, mi több, egy bizonyos kor fölött a klubtagsági bérletek árának egy részét is fizeti, mert ha az idősebbek a golfoznak a szabad levegőn, ott ütnek és sétálnak, akkor egészségesebbek maradnak, és nem terhelik az egészségügyi ellátást. Nálunk kiderülhetne, hogy valójában hányan szeretnének itthon golfozni. Jelenleg Budapesten van három kis pálya, utána innen csak negyven kilométerre, majd jóval messzebb, mint például Bükön vagy Hencsén. Igény van, ezt látjuk, egyre nagyobb, de nagy gond a föld, egy nagy pálya kialakításához kell százhúsz hektár – ezt honnan veszed ki Magyarországon?

– Mi a következő kihívás és melyik sportágban?
– Most a hét végén lesz a magyar pályaíjász országos bajnokság, amelynek megcsináltam a kvalifikációját, ott a senioroknál esélyes vagyok, hétfőn pedig utazom a szlovéniai világbajnokságra, ahol a 3D kategóriában indulok. Ez azt jelenti, hogy huszonnyolc háromdimenziós gumiállatot tesznek ki az erdőbe, azokra saccolunk és lövünk. Lehetsz te a világ legjobb jövője, ha nem tudsz saccolni, akkor nem érsz vele semmit sem. Az íjászatban tavaly szeptemberben volt az első versenyem, és azért tudtam rohamosan fejlődni, mert negyven éve profi sportoló vagyok. Tudok versenyezni, tudom, melyik sportágban mennyit és hogyan kell edzeni, az idén minimum húszezer lövést adtam le íjjal. Korán kelek, beosztom a napomat, minden pillanatát kihasználom, motivált vagyok az edzésekre. A golfot kicsit hanyagolom, ami a versenyzést illeti. Az oktatást megtartom, mert akkor golfozhatok, és így mégis csak kerekebb a világ.

Borítókép: Hahn Árpádot a futballban szerzett sérülések terelték a golf felé (Fotó: Kurucz Árpád)