Az Aston Martin legutóbb, Barcelonában szezonbeli leggyengébb produkciójával rukkolt elő, és csak a hatodik, illetve a hetedik helyen végeztek a pilótái. Alonso a Kanadába hozott fejlesztésekkel és égi áldás segítségét kérve újra az első sorba törne.
– Egy történelmi pálya, a montreali van soron, kedves emlékeket őrzök innen. Tavaly például az esős időmérőn kialakult káosz közepette második lettem. Előfordulhat, hogy az előttünk álló hétvégén is esni fog, szóval fél szemmel a radart figyeljük majd – mondta a kétszeres világbajnok. – Élvezetes pálya, ahol ugyan nehéz előzni, olykor meglepetésszerűek a versenyek, szóval mindenre fel kell készülnünk. Néhány fejlesztést hoztunk ide, arra törekszünk, hogy sima futamunk legyen, és minél több pontot gyűjtsünk.
Red Bull: jöhet a századik?
A címvédő Red Bullnál is a pontok maximalizálása a cél. Általában ez sikerül is nekik, az idei hét futamon négy kettős győzelmet számlálnak, és a legutóbbi tizennyolc futamból tizenhetet a bikák valamely pilótája húzott be. Ha Kanadában is ez lesz a forgatókönyv, akkor a királykategóriában 2005 óta szereplő istálló jubilálni fog a hétvégén, századik sikerét ünnepelheti. Az örökranglistán mindössze négy patinás csapat, a Ferrari (242), a McLaren (183), a Mercedes (125) és a Williams (114) előzi meg az energiaitalosokat.
A hétvége menetrendjePéntek: 1. szabadedzés 19.30, 2. szabadedzés 23.00 |
Borítókép: Fernando Alonso (Fotó: MTI/EPA/Ali Haider)



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!