A leghíresebb litván futballisták közül Valdas Ivanauskas nevét illik még kiemelni, aki pályafutása csúcsán a Hamburg játékosa volt, kapitányként pedig Jankauskas elődje.
László Csaba kétgólos győzelemben bízik
– Jankauskas próbál fiatalítani, kihagyta az elmúlt évek egyik legjobbját, Arvydas Novikovast, és szombaton Bulgária ellen Fedor Cernych is csak csere volt. Nehéz a bolgárok elleni mérkőzésből következtetéseket levonni, hiszen a gyorsan megszerzett vezetés után a litvánok emberhátrányba kerültek, ezért végig védekeztek, de kihúzták 1-1-es döntetlennel.
Az elmúlt idényben a Csíkszereda sportigazgatójaként ténykedő László Csaba arra számít, hogy a litvánok Budapesten is védekeznek majd, legfeljebb egy-egy kontrából és pontrúgásból lehetnek veszélyesek, s a mieink jobb napot fognak ki, mint szombaton Montenegróban.
– Nem túl erősek a litvánok, de nem szabad lebecsülni őket. Szerbiában csak 2-0-ra kaptak ki, egészen jól tartották magukat, ahogy még márciusban Görögországban is, amikor 0-0-s döntetlent játszottak. Az első gólig nehéz lesz a meccs, kétgólos magyar győzelemre számítok – László Csaba a tippjét is megosztotta velünk a keddi mérkőzésről.
Négy győzelem, egy döntetlen Magyarország és Litvánia labdarúgó-válogatottja korábban ötször találkozott egymással, a mérleg jelentős magyar fölényt mutat: négy győzelem, egy döntetlen. Az öt mérkőzésből három barátságos, kettő világbajnoki selejtező volt, fájó, hogy az egyik döntetlen éppen az egyik tétmeccsen született, 2001-ben a Népstadionban a Bicskei Bertalan vezérelte magyar csapat 1-1-et játszott a balti ország együttesével. |
Eb-selejtezők, G csoport
A keddi program:
Magyarország–Litvánia 20.45
Bulgária–Szerbia 20.45
Az állás: 1. Szerbia 6 pont/2 mérkőzés, 2. Magyarország 4/2, 3. Montenegró 4/3, 4. Litvánia 1/2, 5. Bulgária 1/3.
Borítókép: László Csaba jól érezte magát Litvániában (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!