A Zalaegerszeg megőrizte az esélyt Eszéken a továbbjutásra

Helytállt a Zalaegerszeg az eszéki Opus Arénában. Az Európa Konferencia-liga selejtezőinek a 2. körében a ZTE egyenrangú ellenfele volt az NK Osijeknek, úgy tűnt, döntetlennel tér haza a jövő heti visszavágóra, ám a hosszabbításban kapott góllal 1-0-ra kikapott. Ezzel az eredménnyel nyílt maradt a továbbjutás kérdése.

Magyar Nemzet
2023. 07. 28. 7:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Boér Gábor, a Zalaegerszeg vezetőedzője így látta a mérkőzést:

– Nehéz összefoglalni a mai mérkőzést, mert sok történés volt. Csapatom megilletődötten kezdett, az első tizenöt percben elkövettünk olyan hibákat, ami az ellenfelet segítette. Itt kijött az, hogy együttesemben sokan most játszották az első nemzetközi mérkőzésüket. Ez kihatott az első félidőre. A másodikban viszont azt gondolom, hogy teljesen kiegyenlített mérkőzést vívtunk. 

Nem volt benne, hogy gólt kapjunk, de végül nem sikerült  megúsznunk. Összességében viszont büszke vagyok az együttesre. Az, hogy a gólnál ki hibázott, ez még friss számomra. 

Nem néztem még vissza a felvételt, hogy erre most hirtelenjében válaszolni tudjak. Az öltözőben viszont azt mondtam, hogy nem akarok lógó orrú játékosokat látni. Három nap múlva nagyon fontos mérkőzés vár ránk a bajnoki nyitányon, ez is fontos és erre kell most előbb készülnünk. 
Borítókép: Mindkét kapu előtt akadtak izgalmas pillanatok (Fotó: Nemzeti Sport/Koncz Márton)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.