Magasról tesz a magyar maratonfutó a magányosságra

Szabó Nóra egyedül készül a budapesti atlétikai világbajnokságra az olaszországi Livignóban, a tengerszint felett 1800 méterrel. A magyar maratonfutót ez azonban cseppet sem zavarja, mind mondja, a magányosság a sportban a kihívás egyik formája.

Szabó Nóra az elsők között kvalifikálta magát a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságra a februárban futott országos csúccsal (2 óra 28 perc 25 másodper), amivel 25 másodperccel megdöntötte Földingné Nagy Judit még 1996-ban futott 2:28:50-es országos rekordját. A magyar maratonista azonban nem ül a babérjain, sőt azt tartja a legnagyobb hibájának, hogy amolyan örök elégedetlen sportolóként még a jól sikerült versenyei és edzései után sem hatja át a maradéktalan boldogság érzése. Arra viszont büszke, hogy eddigi sportpályafutása nem csak a küzdeni tudásra készítette fel, hanem az önállóságra is rászoktatta. Dicséretes erényeire ezekben a napokban különösen nagy szüksége van, amikor alig egy hónappal a budapesti világbajnokság kezdete előtt az olaszországi Livignóban, a tengerszint felett 1800 méterrel három és félhetes magaslati edzőtáborban igyekszik minden feladatát egyedül is úgy teljesíteni, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

Szabó Nóra a lelki nyugalmára összpontosít

Nem kesereg amiatt, hogy nincs mellette Berkovics Imre, az edzője, sőt egyetlen magyar edzőtársa sem. Szerinte az a jó ebben, hogy a magányosságnak a sportba ágyazott formája éppen azt a kihívást modellezi, amivel a versenyeken találja szembe magát. Ahol csak önmagában bízhat, a megérzései vezérelhetik.

 

Dolgozik, tanul és fut

– Úgy jellemezném magamat, hogy az önálló feladatmegoldásokat előtérbe helyező ember vagyok, aki sohasem elégedett magával, de akinek az önbizalma sem elégséges – ezzel kezdte az SzPress Hírszolgálatnak adott nyilatkozatát a 35 esztendős Szabó Nóra, aki nagy tervek megvalósítását fontolgatja, de azokat egyelőre nem szeretné világgá kürtölni.

A hangsúly most a forma kihegyezésén, lelki egyensúlya és az egészsége megőrzésén van.

– Budapesten, hazai környezetben, magyar honfitársaim biztatásával semmiképpen sem érhetem be egy amolyan éppen, hogy csak elfogadható teljesítménnyel – folytatta a munkája mellett sportoló, jelenleg pedig a negyedik diplomájának megszerzéséért pszichológiai tudományokat tanulmányozó hosszútávfutó.

– Szeretném úgy lefutni a 42 195 métert, hogy a mezőny első felében végezhessek, fontos az időeredményem is, de az olimpiai szint teljesítésére most még nem látok esélyt. Ez utóbbi cél megvalósításához nem olyan tétre menő versenyre van szükség, mint amilyen a világbajnokság, ahol inkább arra kell majd vigyáznom, hogy a táv végéhez közeledve nehogy elragadjon a hév.

 

A csúcsdöntés után összezúzta a térdét

Eddigi versenyei közül a bostoni okozta a legnagyobb gondot számára a metszően hideg idő és a jeges szél miatt, ami így sem gátolta meg jó idő elérésében. A legjobban pedig a 2021-es berlini maratonin érezte magát, ahol minden klappolt, olyannyira, hogy teljesítette a müncheni Európa-bajnokság nevezési szintjét.

– A februári csúcsjavításom óta egyszer sem indultam maratoni versenyen, de rajthoz is a szokásosnál ritkábban álltam. Egyszerűen azért, mert a versenyzésnél fontosabbnak tartottam a felkészülésemet, különösen azok után, hogy egy nagy esés közben február végén összezúztam a térdemet. Nem igazán tudták megállapítani, hogy mekkora a baj, szabad-e egyáltalán futnom, a fizioterápiás kezelések mindenesetre hatásosak voltak.

 

A kenyaiak verhetetlenek

Szabó Nóra véleménye szerint világversenyeken mindig születnek meglepetések, de a világranglistát 2 óra 17 percnél is jobb idővel vezető két kenyaival valószínűleg senki sem fog bírni, feltéve, hogy Wanjiru és Gemechu eljön Budapestre.

Sokatmondó adat, hogy az első húsz között csupán egyetlen európai maratonifutónő akad, egy holland, aki viszont Etiópiában született, ezért az olimpiai, világ- és Európa-bajnok neve Sifan Hassan. 

– A budapesti mezőny várhatóan 60-70 fős lesz, a 2:28:25 órás legjobb időmmel nem sorolhatom magamat azok közé, akik az első tíz között érnek majd a célba. A pálya csodaszép városrészeket érint, de a látványt mi, futók aligha fogjuk élvezni, mert aki „félrenéz”, az pórul járhat. Nem lesz könnyű a dolgunk, ebben néhány próbafutás után egészen biztos vagyok, a Lánchídon nyolc alkalommal kell majd áthaladnunk, az Alagúton meg négyszer, ezért mondanám azt, hogy a feladat enyhén szólva is húzós lesz – mondta befejezésül a magyar rangelső maratonifutónő.

Borítókép: Egyszerre irigylésre méltó és hátborzongató ilyen környezetben készülni