Kotsis Attiláné szövetségi kapitányként három olimpiára is kivezette a magyar női válogatottat (1972 München, 1976 Montreal, 1980 Moszkva), amellyel kétszer negyedik, egyszer pedig ötödik lett. Amint az MRSZ megemlékezésében kiemeli, Kotsisné gyerekkorában focizott, később az édesapja magasugrásra, súlylökésre, úszásra tanította, édesanyja pedig teniszezni küldte, majd jött a kosárlabda, végül pedig a röplabda. Atlétikusan képzett, fizikailag kitűnően felkészült, szívós, a végsőkig küzdő sportembernek tartották, akinek a támadójáték és a horognyitás volt a fő erőssége. Ő volt az első magyar női röplabdázó, akinek a játéka az ötvenes években megütötte a magasabb nemzetközi mércét, 1949 és 1957 között 26 alkalommal játszott a válogatottban.
Edzősködni a Ganz Villanyban kezdett, az utánpótlással foglalkozott. Már a kezdetekben olyan fiatal játékosok kerültek ki a kezei közül, mint Radó Lúcia vagy Makláry Ilona, akik később az általa vezetett felnőttválogatottnak is erősségei lettek.
Közben nemcsak a Testnevelési Főiskolát végezte el, hanem pedagógiából és pszichológiából is diplomát szerzett, szakedző lett, és Magyarországon ő írta és védte meg először doktori disszertációját röplabdázásból. A felnőtt női válogatott szövetségi kapitányaként páratlan sikereket ért el a magyar röplabdasportban: a három olimpia mellett két világ- és öt Európa-bajnokságon dirigálta a női nemzeti csapatot. Az 1970-es bulgáriai vb-n negyedik lett, míg az 1975-ös Eb-n ezüst-, az 1981-es és 1983-as tornán pedig bronzérmet szerzett a válogatottal.
A mesteredzőt 2010-ben beválasztották az Egyesült Államokban a röplabdázó-hírességek csarnokába, míg Magyarországon a Prima Primissima díj mellett a Kiváló Edző ezüst- és arany Fokozat, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje díjat is megkapta. A Magyar Röplabdaszövetség Kotsis Attilánét saját halottjának tekinti.
