Wozniacki szakmai síkra terelte a visszatérését. – Őszintén szólva nem igazán tudtam, hogy mit várhatok ettől a mérkőzéstől. Rengeteg minden kavargott a fejemben, de fogalmam sem volt arról, hogy mit és hogyan fogok játszani, mert irtó régen volt utoljára tétmeccsem. Fontos volt, hogy ura legyek az érzéseimnek, ne törjek össze egy hiba után és ne örüljek túlzottan egy jó megmozdulást követően. Mindent figyelembe véve boldog vagyok azzal, ahogyan ma játszottam, egyáltalán nem volt ugyanis könnyű mérkőzés – mondta a korábbi világelső dán, aki a második fordulóban a wimbledoni bajnok, Marketa Vondrusova ellen folytatja a szereplését Montreálban.
– Marketa hihetetlenül jól játszott Wimbledonban. Balkezes, nyilvánvalóan kemény ellenfél, hiszen soha nem könnyű egy balkezessel játszani, a labda folyton a másik irányban jön vissza ahhoz képest, mint amire számítanék. Úgy fogok kimenni, hogy jól akarom magam érezni a pályán. Nincs veszítenivalóm – nyilatkozta a dán teniszező.
Borítókép: Wozniacki Montreálban győztes meccsen tért vissza (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!