A világbajnok magyar sportolót három évre eltiltották doppingvétség miatt

Megtagadta a mintavételt az erőemelő Nyers Mónika, akit emiatt hároméves eltiltással büntettek doppingvétség miatt, derül ki a Magyar Antidopping Csoport honlapján olvasható tájékoztatásból. Világ- és Európa-bajnok magyar sportolóról van szó.

2023. 09. 27. 16:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar doppingellenes szervezet honlapja szerint idén három magyar sportoló került gyanúba, egy atléta, egy ökölvívó és egy erőemelő ellen zajlott, illetve zajlik még mindig vizsgálat. Hármójuk közül az erőemelőnél már a döntés is megszületett – szúrta ki a Sportál –, s ebből kiderült, hogy Nyers Mónika volt a vétkes. Abban mindenképpen, hogy megtagadta a mintavételét, és emiatt három évre eltiltották.

Nyers Mónika megtagadta a mintavételt, három évre eltiltották. Forrás: Facebook

Nyers Mónika 2021-ben klasszikus fekvenyomásban világbajnoki címet szerzett Litvániában, 2018-ban Európa-bajnok is volt Franciaországban, és ezek mellett több érmet is szerzett világversenyeken. Most az biztos, hogy 2026. június 25-ig nem indulhat hivatalos versenyeken.

A Magyar Antidopping Csoport által közzétett információk szerint jelenleg is tovább zajlik a vizsgálat az egyelőre meg nem nevezett atléta és ökölvívó ellen, valamint tavaly év vége óta két úszóval szemben is. Utóbbiak közül Kenderesi Tamás már nyilvánosan vállalta, hogy ő az egyik érintett. A 2016-os riói olimpián bronzérmes úszó ártatlannak vallja magát, és a végsőkig küzd az igazáért, a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordul jogorvoslatért.

Borítókép: Nyers Mónika erőemelő doppingvétséget követett el (Forrás: Facebook)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.