– Igaz, hogy nem is futballedzőnek készült?
– Igaz, legalábbis részben, mert persze a futball bűvkörében telt az ifjúságom. Miután 1974-ben diplomáztam a Testnevelési Főiskolán, Fűzfőgyártelepre, az ottani NB III-as csapathoz kerültem mint futballista. Hivatalosan a klub módszertani előadójaként alkalmaztak, de mert tudatosan készültem a tanári pályára, a helyi általános iskolában, valamint óraadóként a szakmunkásképzőben is tanítottam. Boros József klubelnök és edzőként Vasas Mihály, a korábbi kiváló válogatott játékos vezetésével remek gárda jött össze, feljutottunk az NB II-be. Aztán Török Lajos hívott Keszthelyre edzőnek, így oda kerültem, s évekig még ott is tanítottam a vendéglátóipari szakközépiskolában. Ami azért volt kecsegtető, mert a feleségemmel, aki akkor végzett Veszprémben vegyészmérnökként, így összeköltözhettünk. A kollégiumban, pontosan emlékszem, az ötös számú szobában... Az ötödik keszthelyi évemben feljutottunk az NB II-be, akkor szóltak, sokan állnak sorban edzőként, dönteni kell, így attól kezdve már csak edzőként dolgoztam.
– Mielőtt végigvennénk edzői pályafutása fontosabb állomáshelyeit, meséljen arról is, mit is jelentett az ön esetében az, hogy a futball bűvkörében telt az ifjúsága.
– Azt teljesen felesleges ecsetelnem, hogy az én időmben még minden fiúgyerek futballozott. Én is. Badacsonytomaj a születésemkor még Zala megyéhez tartozott, ezért is mondhatom magam zalainak. Onnan kerültem kissrácként Budapestre, technikumba, s a kelenföldi Vasútépítő Törekvés csapatában futballoztam Újvári Ferenc irányításával. Jól tanultam, de a műszaki iskola ellenére engem a sport, a testnevelés csábított, ezért a TF-re felvételeztem. A nyolc-tízszeres túljelentkezés miatt elsőre nem vettek. Hívtak Tapolcára futballozni az NB III-ba, ahol, dacára annak, hogy vidéki vagyok, pesti fiúként könyveltek el.
A beilleszkedésemet az segítette elő, hogy rögtön az első bajnokin győztes gólt szereztem. Az idősebb játékosok és a vezetők csak ekkor ajánlották fel a tegeződést, amit a sarki kocsmában tucatnyi kisfröccsel kellett szentesíteni...