Kozák Luca és Suba László immár a tizennegyedik éve dolgoznak együtt, ami az időtartamot illetően ritkaságszámba megy a magyar atlétika berkeiben.
– Nem a nagy szavak emberei vagyunk, de ami ennél is fontosabb, nálunk az őszinteség mindennek az alapja, ahogy az is, hogy nemcsak együtt nevetünk, hanem sírunk is, az egymásra mutogatás soha nem volt jellemző ránk – folytatta Suba László, aki testnevelőtanárként keresi a kenyerét Debrecenben. – Mindig is arra törekedtem, hogy ugyanolyan odaadással végezzem a munkámat, ahogy azt Luca is tette, ha hibáztam, nem magyarázkodtam, hanem igyekeztem azt mielőbb kijavítani. Sokáig azt hittem, hogy egyedül is meg tudok tenni mindent azért, hogy a legkiválóbb versenyzőm egyre csak magasabbra és magasabbra jusson, de ennek nem így kellett volna lennie. El kell ismernem, hogy már jóval korábban erős szakmai csapatra lett volna szükség, ami mára érett össze. Erőnléti edzőként a fiam segít be, gyógytornászként a menyem, mindketten értékes munkát végeznek, és az is előnyös, hogy minden a családon belül maradt.
Borítókép: Kozák Luca meg szeretné valósítani a legszebb álmát (Fotó: SzPress Hírszolgálat)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!